2014. április 24., csütörtök

Szülinapos diótorta



Van nekem egy gyönyörű unokatesóm, neki meg 4 szép gyereke, ez a nagymama féle diótorta pedig pont a legkisebbiknek készült. Még az esküvőnkön megfogadtuk, hogy idén nálunk is megünnepeljük Gáspár születésnapját, ő pedig ezt a tortát választotta. Szerintem egyszerű, és visszafogott darab, nagyon szép a maga rusztikusságában. Amikor fellapoztam érte a nagymamám szakácskönyvét, máris felderült az arcom. Egy ideig eltartott, amíg ki tudtam silabizálni a gyönyörű. régies írását, de talán csak kedvtelésből időztem sokat a könyve felett. Amikor az ő receptje szerint sütök, olyan, mintha megnyílna egy időkapu. Mindig hallom róla a legendákat, micsoda háziasszony volt, milyen ebédeket, vacsorákat adott, hány félét sütött egyszerre. Olyankor nagyon sajnálom, hogy mire én nagyobbacska lettem, ő már idős volt mindehhez, mostanra meg már olyan sok idő eltelt, mióta elment, hogy alig tudom felidézni az arcát. Pedig nagyon jól megértenénk egymást, talán büszke lenne rám egy picikét, hogy mennyire szeretek sütni, és hogy mostanra ez már nem csak a hobbim, de a hivatásom is lett. Talán örülne neki, milyen sokat van kezembe az a bizonyos könyv, és talán feljönne hozzánk egyszer-egyszer egy teára, hogy megnézze, mennyire takaros is a háztartás. Nagyon jó lenne. Igazán jó...


Mimi mama diótortája:
A piskótához: 
8 tojás fehérje
8 tojás sárgája
16 dkg cukor
20 dkg darált dió
1 csomag vaníliás cukor
1 mk vanília kivonat
6 evőkanál zsemlemorzsa



A krémhez: 
15 dkg vaj
20 dkg darált dió
10-12  dkg porcukor
1-2 tk rum
1-2 evőkanál zsemlemorzsa
kevés meleg tej

A mázhoz: 
10 dkg étcsokoládé
3 dkg vaj
1 dl tej


 Elkészítés:
A tojások sárgáját fehéredésig verjük fel a cukorral. A fehérjékből egy csipet sóval jó kemény habot készítünk. A tojásos masszához adjuk a diót, majd az összes többi hozzávalót, végül fellazítjuk a felvert fehérje habbal. Két sütőlemezt béleljünk ki sütőpapírral, majd rajzoljunk ceruzával körbe egy közepes tortaformát rajtuk. Kenjük ki a rajz mentén a tésztánkat (tehát 2 db lesz) de egy kicsit lógjon túl a massza a körön, hogyha megsült, könnyebben ki lehessen vágni a torta formával, és a maradék, kissé szárat széleket leszedni róla. Toljuk 180  fokos sütőbe, és süssük 15-20 percig, de ellenőrizzük tűpróbával. Hagyjuk teljesen kihűlni, majd ahogy fentebb említettem, a tortakarimával vágjuk le a széleit, hogy szép, egyenletes köröket kapjunk. (Aki nem szeretne a lapra kenegetéssel bajlódni, az sütheti egyben is a masszát egy tortaformában, és a végén egyszerűen ketté vágja azt. Ennek az az egyetlen veszélye, hogy nem lesz teljesen egyforma a két lap, és hogy kicsit fel púposodik a teteje, de ezzel e módszerrel is működik).

A krémhez a puha vajat habosítsuk ki a porcukorral, majd keverjük tovább a dióval. Adjunk hozzá minden további hozzávalót, kivéve a tejet, azt csak fokozatosan, hogy ne áztassuk el a krémet. Éppen csak hogy annyi kell, hogy lágy legyen a krém, de ne folyós. Egyébként a vaj, mikor majd kezd vissza dermedni, be fogja húzni a krémet, szóval pánikra nincs ok. A krémet a két torta lap közé rétegezzük, szépen elegyengetjük, jöhet rá a felső lap, majd a vajjal és tejjel gőz fölött megolvasztott csokoládémázzal hanyagul beborítjuk.





2014. április 10., csütörtök

Nagyon vajas, nagyon csokis croissant 


Kislány koromban nem voltak nagy igényeim, minden vágyam az volt, hogy otthon is bármikor képes legyek a legkedvesebb ételt előállítani: a vajas corissant. Azóta számtalan pékségben kóstoltam ennek a leveles tésztából készült finomságnak a sós és édes változatait, és igaz, ami igaz: kevés helyen lehet igazán jó croissant kapni. Van, ahol túl sütik, van, ahol még szinte nyers, és a legtöbb hazai boltban nem vajjal, hanem margarinnal készítik, ami nagyon nem mindegy. Mióta már hivatásszerűen gyakorlom a sütést, a leveles tészta sincs elérhetetlen távlatokban itthon. Szeretném leszögezni, hogy egyáltalán nem nehéz corissant sütni. Csak időigényes. Igen, nem az az 5 perces édesség, de megéri a fáradozást. Viszont nagyon jól viseli a tésztája a mélyhűtést, szóval érdemes nagyobb adaggal dolgozni, és egy részét lefagyasztani, mert akkor tényleg bármikor csaphatunk francia hangulatú reggeliket.


  Először  az alap tésztát készítjük el - ebbe fogjuk majd hajtogatni a vajat. Futtassuk fel az éleszőt 1 dl langyos, cukros tejben. A lisztet szitáljuk egy tálba, majd készítsünk elő még 1-2 dl hideg tejet és vizet. Ha jó az élesztő, öntsük a liszthez, jöhet a vaj, a cukor, csipet só. Fokozatosan adagoljuk a vizet és a tejet felváltva a tésztához, miközben gyúrjuk. Nedves, rugalmas állagúnak kell lennie, de nem szabad eláztatni. Ha kész, takarjuk le, és pár percig pihentessük. Közben vegyük elő a vajat. Hidegnek kell lenni, hogy hajtogatás közben ne olvadjon meg rögtön. Emiatt nehéz kicsit bánni vele, úgyhogy a következő trükköt ajánlom: csomagoljuk be a vajat fóliába, majd ütögessük sodrófával, amíg lapos és kezelhető nem lesz.


A tésztát tegyük egy lisztezett deszkára, és csináljunk neki 4 fület. Olyan lesz, mint egy lóhere. Tegyük a közepére a vajat, először a két szemben lévő fület hajtsuk rá, és alá (mintha be akarnánk bugyolálni valamit), majd a másik kettőt is. Most lesz egy kis csomagunk, középen a vajjal. Innentől kezdve a hajtogatás a lényeg. Nyújtsuk ki a tésztánkat hosszába. Elég nagy erő kell hozzá, de próbáljuk meg ne nagyon nyomni a tésztát, nehogy oldalt kiszakadjon és kibugyogjon belőle a vaj. Ha nagyjából homogén, 1 cm vastag tésztát kaptunk, akkor hajtsuk egymásra a két rövidebb oldalát, és tegyük a hűtőbe kb 20. percre.  Minden hajtogatás között ennyit kell kb pihentetni, hogy a vaj vissza tudjon keményedni kicsit.



Ha letelt az idő, vegyük ki a tésztát, nyújtsuk ki a hajtás mentén, ahogy betettük a hűtőbe. Most megint hajtsuk rá a 2 oldalát, és megint pihentetjük. Ezt a műveletet legalább ötször kell eljátszani, hogy eléggé leveles állagot kapjunk, de többször is lehet. Ha kész, még egyszer utoljára nyújtsuk ki, kenjük meg olvasztott vajjal és szórjuk meg apróra vágott étcsokoládéval. Késsel vágjunk háromszögeket a tésztából, és a csúcsa felé tekerjük fel őket. Helyezzük a kiflicskéket sütőpapíros lemezre, és kenjük le tojássárgájával. 180 fokos sütőben addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz a felületük.Természetesen ha nem akarjuk édességként fogyasztani, akkor ne szórjuk meg csokival, de egy dolog biztos: reggelire, uzsonnára, vagy teljesen indokolatlanul is kiváló döntés ez a habkönnyű croissant.

Csokis-vajas croissant:


  • 45 dkg liszt
  • 1+1,5 dl hideg tej
  • 1,5-2 dl hideg víz
  • 1 teáskanál+6 dkg cukor
  • 2,5 dkg friss élesztő
  • 5 dkg vaj
  • csipet só
  • 25 dkg vaj
  • 1 tojás sárgája

2014. április 7., hétfő

Citromos is, mákos is

Volt ez a múlt hétvége, amikor egyszerre számomra 3 kedves embernek is megünnepeltük a születésnapját. Mind a háromnak persze külön torta készült. Ebből az egyik siker darabot mutatom most meg Nektek, mégpedig a citromkrémes máktortát, amit a Föld legkedvesebb anyósának készítettem :) 



Annyi volt a kérés, hogy ne legyen se túl édes, se túl tejszínes a torta - ezeknek szerintem sikerült megfelelni. A süti alapja egy mákkal dúsított piskóta tészta. A tojásokat válasszuk szét, majd a sárgákat verjük fehéredésig a cukorral. Ha kész, a puha vajjal habosítsuk tovább a keveréket, adjuk hozzá egy citrom héját, és 2 kanál joghurtot. A lisztet szitáljuk egy tálba, keverjük el a mákkal és a szódabikarbónával. A tojásfehérjét egy csipet sóval verjük fel. Keverjük el a lisztes keveréket a tojásos keverékkel, majd legvégén lazítsuk fel a fehérjével. Egy 26 cm-es tortaformát sütőpapírral béleljünk ki, simítsuk bele a masszát, majd közepesen meleg sütőben tűpróbáig süssük. Ez olyan fél óra kb, de ha már kezd színt kapni a teteje, akkor nem kell neki sok. 





A krémhez a tojásokat, a citromok levét és héját, valamint a cukrot tegyük egy vízgőz feletti lábasba. Kevergessük folyamatosan, amíg nem kezd sűrűsödni. Ha már elérte a megfelelő állagot, akkor vegyük le a gőzről, és keverjük el benne a vajat. Mikor már nem forró, lazítsuk fel a sajtkrémmel. Ez a krém gyakorlatilag ugyanaz mint a francia citromtorta krémje -  sajt nélkül. Ezzel a dúsítással viszont elérjük, hogy ne legyen annyira savas, és tömény. 



Vágjuk ketté a piskóta lapot, majd a krém egyik felével töltsük meg, a másik felével meg a tetejét burkoljuk. Egy kevés mákkal, és citromhéjjal meghinthetjük. Könnyű, finom, citromos, mákos. Mi kell még? 

Citromkrémes máktorta:

  • 4 tojás szétválasztva
  • 23 dkg liszt
  • 18 dkg vaj
  • 12 dkg cukor
  • 1 tk szódabikarbóna
  • 1 citrom reszelt héja
  • 7 dkg darált mák
  • 2 ek joghurt

A krémhez:
  • 3 tojás
  • 3 citrom leve, reszelt héja
  • 10 dkg cukor
  • 8 dkg vaj
  • 25 dkg natúr sajtkrém