Meggyes krémes sajttorta 

Alig kell sütni, alig kell vele pepecselni, és mégis olyan isteni torta kerekedik ki belőle, hogy azonnal el is fogyott. Nem volt recept, csak pár hozzávaló, és rögtön megszületett a koncepció. Bátran ajánlom azoknak, akik biztosra szeretnének menni, mégsem konyhai virtuózok - ezzel ugyanis nem lehet hibázni. 

Az egyetlen dolog, ami egy kevéske időt eltölt a sütőben, az a torta alapja. Ehhez az édes omlós kekszet daráljuk le, vagy zúzzuk össze, majd az olvasztott vajjal keverjük össze. Én most a legkisebb tortaformára méreteztem a receptet, ez 18 cm átmérőjű, ha bárki nagyobban sütné, akkor arányosan növelje a hozzávalókat. A forma alját béleljük ki sütőpapírral, majd a kekszes masszát egy evőkanál segítségével egyengessük el benne, úgy, hogy teljesen egyforma legyen mindenhol. 180 fokos sütőben tíz percig süssük, majd tegyük félre hűlni, de maradjon a formában. 

A mascarpónét és a krémsajtot keverjük ki a porcukorral, majd forgassuk bele a kimagozott, lecsöpögtetett meggyeket. A kihűlt alapra öntsük rá a krémet, és szépen simítsuk el. A tetejére egy sűrű gyümölcsszósz jön. Ehhez a kimagozott meggyet tegyük fel a cukorral főzni. Várjuk meg, amíg teljesen szét nem fő a gyümölcs. Közben áztassunk be 2 gramm zselatint. A szétfőtt meggyet turmixoljuk le, majd főzzük fel a zselatint, és adjuk az öntethez. Várjuk meg, amíg kicsit kihűl, egyúttal besűrűsödik, majd utolsó rétegként a fedjük be vele a torta tetejét. Fogyasztás előtt 2-3 óráig álljon a hűtőben, utána viszont egy szempillantás alatt el fog tűnni. 

Meggyes krémes sajttorta:

• 25 dkg tejszínes krémsajt
• 20 dkg mascarpone
• 9,5 dkg porcukor
• 20 dkg meggy
• 12 dkg édes omlós keksz
• 5-6 dkg vaj
• 20 dkg meggy
• 10 dkg cukor
• 2 gramm zselatin

 

Mindörökké Batman 

 

Talán nem ez a rész a legjobb a denevéremberes filmnek közül (nekem a sötét lovag a favoritom), remekül passzol a bejegyezés tematikájához: az esküvőhöz. Mindenkinek vannak totemjei, ismerek olyat, akinek ez a macska (kac-kac), másoknak egy szuper képességekkel felruházott, bőrruhás hős. Jelen esetben az imádat közös a pár részéről, ezért gondoltam, hogy helyzetemből adódóan leginkább tortával tudnám meglepni őket, természetesen batmanes díszítéssel. Nem szerettem volna nagyon csicsásra tervezni a tortát, a kevesebb több alapon, ezért inkább a belsejére próbáltam koncentrálni. 

Nem akartam már kipróbált recepttel operálni, inkább alkotni valami újat. Így lett belőle karamellában párolt körtés-mascarponés torta. Nem kóstoltam a sütit egészben, az este folyamán valahogy eszembe se jutott, de állítólag finom lett, és közben azért tesztelten a rétegeket. 

Mivel adott volt, hogy lesz több emeletes esküvői torta, meg egyéb édesség, csak egy kicsike tortát akartam készíteni kettejüknek, ezért a 18 cm-es formában sütöttem a piskótát. A tojásokat szétválasztottam, a sárgáját a cukor felével fehéredésig, a fehérjét pedig a cukor másik felével és egy csipet sóval kemény habbá vertem. A sárgájás keveréket fokozatosan lazítottam a fehérjéssel, fakanállal óvatosan, hogy ne törjön össze. Végül az egészre rászitáltam a lisztet, majd addig egyengettem, amíg homogén nem lett a massza. Egy csepp szódabikarbóna is mehet bele, aztán irány a sütőpapírral kibélelt forma. 180 fokra előmelegített sütőben 25 perc kell neki kb. Nehezebben sül át, mint egy alacsonyabb tészta, ezért kell neki több idő. Ha a tűpróba után jónak érezzük, rácson hűtsük ki. 

A körtét hámozzuk meg, csumázzuk ki és kockázzuk fel. A cukrot egy sima fazékban kezdjük el karamellizálni. Akkor jó, ha aranybarna. Akkor adjuk hozzá a forró tejszínt és addig forraljuk az egészet, amíg teljesen egységes karamellt nem kapunk. Először biztosan össze fog kapni, de egységes hevítés mellett szépen újra fel fog oldódni a cukor. Utána vegyük lejjebb a hőfokot, dobjuk bele a vajat és a körtéket. Gyakorlatilag ebben a szószban fogjuk megpárolni a gyümölcsöt, ennek nem kell 15-20 percnél több. A mascarponét keverjük ki a zsíros joghurttal (én görög joghurtot használtam), a porcukorral és néhány körte darabbal. A hideg tejszínt verjük kemény habbá, majd tegyük félre. Most jön az összeállítás. 

A piskótát vágjuk 3 egyforma részre. Az aljának a legstabilabbat, a tetejének a legszebb lapot válasszuk. Az alsó tésztára kenjünk a mascarponés krémből, utána jöhet a karamellás körte, végül a tejszínhab. Újabb tészta, és ugyanezt ismételjük meg. A legfelső lap tetejére és a torta oldalára is hagyunk a mascarponés krémből, szépen burkoljuk vele a süteményt, és tegyük egy éjszakára a hűtőbe. 

A burkolást már másnap csináljuk, amikor már elég stabil a torta. Porcukron nyújtsuk ki a tortabevonó masszát, úgy, hogy mind a két oldalára jusson. Kb 2 mm vastag legyen. Sokkal nagyobb kört nyújtsunk, mint a torta, hogy legyen helyünk lesimítani. Mikor ráhelyezzük a süteményre a bevonót, a kezünkkel egyengessük el azokon a helyeken, ahol buborékos. Színezett marcipánból egy helyes kés segítségével vágjuk ki a batman formákat, és sűrű cukorszirup segítségével ragasszuk a torta oldalára. Lehet kapni cukrász kellékes boltban étel festékkel készült filctollat, én a kényesebb részeket és a feliratot azzal készítettem. Remélem, hogy sikerült kellemes meglepetést szerezni a párnak, sok boldogságot Kata és Rajmund! 

Karamellben párolt körtés-mascarponés torta:

• 
  
• 4 tojás szétválasztva
• 8 dkg kristálycukor
• 7 dkg liszt
• 1 csipet szódabikarbóna
• 33 dkg körte
• 13 dkg kristálycukor
• 1,5 dl zsíros tejszín 
• 1-2 dkg vaj
• 25 dkg mascarpone
• 10 dkg zsíros, görög joghurt
• 5-7 dkg porcukor
• 2 dl zsíros tejszín habbá verve
• 25 dkg fehért tortabevonó massza
• 10 dkg fekete marcipán
• 1 fekete ételfestékes filctoll 

Mindennapi kenyerünk

Bár már elmúlt augusztus huszadika, és ezzel együtt a kenyér ünnepe, sosem késő kedvet kapni otthoni pékségünk beüzemeléséhez. Sokan azt gondolják, kenyeret sütni rengeteg idő és energia, a siker pedig kevés, ahhoz képest, mennyivel egyszerűbb a boltban megvenni. 

Pedig nem elhanyagolható az a fontos szempont, hogy az otthon sütött kenyérbe sem adalékanyag, sem tartósítószer nem kerül – és egyáltalán nem bonyolult elkészíteni.

Lassan egy éve lesz már, hogy letettem a cukrász vizsgát, azt viszont kevesen tudják, hogy emelett pék képesítést is szereztem. Sokat nem használtam eddig ezt a végzettségem, azon kívül, hogy otthon sokkal több tésztás dolog kerül az asztalra. Biztos nem én vagyok az egyetlen, aki nincs megelégedve a nagy általánosságban kapható kenyerek minőségével. Van ami gumis, van ami morzsálódik, ami rmásnap ehetetlen, és összességében semminek semmi íze. 

Minden a gyorsaságról és a takarékosságról szól, ezért rengeteg pékség már csak kovászpótló adalékanyagot használ, valódi kovászt nem, és mindent telenyom élesztővel, hogy nagyobb legyen a termékek térfogata. A kovász pedig fontos dolog, egy olyan savanyú erjedt keverék, amivel beoltva a kenyeret, íze és tartása lesz. Persze nem 5 perc alatt lesz meg a kellő állag, a kovászt kb 3 nappal sütés előtt el kell készíteni, hogy meg tudjon erjedni. Utána viszont folyamatosan frissíthetjük az eredeti keveréket, így elérhetjük, hogy mindig legyen otthon belőle. Én most kétféle kenyeret mutatok be, mind a kettőnek teljes kiörlésű rozslisztből készült kovász az alapja. Vegyünk elő egy tiszta befőttesüveget, mérjük bele a lisztet, a mézet, egy borsószemnyi élesztőt, és a meleg vizet. Keverjük össze – kb nokedli állagúnak kell lennie – majd a tetejét lazán rátéve tegyü napos, meleg helyre az egészet érni. Húsz fok feletti hőmérsékletre lesz szüksége, hogy 3 nap alatt kész legyen. Akkor jó, ha habzik, és elég kellemetlen savanyú szaga lesz.

 

Az első kenyér egy rozsos kovászos cipó, magas víztartalommal. Ez azt jelenti, hogy nem fogjuk tudni úgy kézzel dagasztani a tésztát, ahogy megszoktuk, inkább marad egy nokedli állaga az egésznek, és sütés után sem szárad ki teljesen. Egy nagy dagasztó tálba mérjük ki a kovászt, a lisztet, az élesztőt, a sót, és a meleg vizet. A folyadékot fokozatosan adagoljuk a tésztához, közben pedig dolgozzuk össze a hozzávókat. Letakarva 1 órát kelesszük, majd forgassuk át az egészet, és újabb 2 órát pihenjen. Mivel nem lesz kemény a tészta,hogy magában megálljon, én egy kapcsos tortaformába kanalaztam bele a masszát, amit előzőleg kiliszteztem. 220 fokon kb fél óra kell neki. Akkor van kész, amikor teljesen kialakul a héj réteg, ami szép barna lesz, és kopog. Akkor vegyük ki a sütőből és a formából is, és egy deszkán hagyjuk amíg teljesen kihűl. 

A másik kenyérhez a burgonyákat enyhén sós vízben főzzük puhára, majd törjük át. A főzővizet szűrjük le, és tegyük félre. Egy nagy tálba mérjük ki a kovászt, a lisztet, a főtt, tört krumplit, a sót, az élesztőt és a krumpli főzőlevéből kb 2-2,5 deciliternyit. Dagassszuk addig a tésztát, amíg el nem válik az edény falától, formázzunk belőle cipót, és letakarva 2 órát kelesszük. Akkor gyúrjuk át, tegyük egy sütőlemezte, és már teljesen megformázott állapotában ejtsünk 3 nem túl mély vágást a tetején. Megint pihentessük egy órát, majd 220 fokos sütőben fél óra alatt süssük készre. A gőz segíti, hogy a tészta szerkezete könnyebb legyen, így a sütő aljára érdemes egy vízzel teli edényt helyezni. Mikor még forró a kenyér, spricceljünk rá egy kevés vizet. Sós vajjal, még langyosan ellenálhatatlan, mindenképpen meg kell kóstolni. 

Rozsos kovász – 1 kenyérhez (ezt kell majd mindig annyival frissíteni, amennyit kivettünk belőle, illetve 2 kenyérhez eleve a kétszeresét kell bekeverni )

·      15 dkg teljes kiőrlésű rozsliszt

·      2 dl meleg víz

·      1 borsónyi friss élesztő

·      1 mk méz

Kovászos rozsos kenyér:

·      25 dkg kovász

·      fél kg finomliszt

·      1 dkg tengeri só

·      mogyorónyi élesztő

·      3 dl langyos víz

Burgonyás kovászos cipó

·      20 dkg kovász

·      2 nagyobb krumpli

·      fél kg kenyérliszt

·      mogyorónyi élesztő

·      1 dkg tengeri só

·      2-2,5 dl langyos víz (vagy a krumpli főzővize)

 Leányból asszony

Fél éve írtam utoljára nem gasztro témájú cikket, egy éve pedig az első „nem recept“ kategóriájú írás az esküvőmről szólt. Nem fogom túlzásba vinni a személyes bejegyzéseket, az évfordulókat viszont fontosnak tartom. Nem csak arról szeretnék szólni, hogy jaj dejó, egy éve került fel az ujjamra az a bizonyos gyűrű, sokkal inkább arról, miben más vagy nem más asszonynak lenni. Mert hogy más. Legalábbis szerintem. Már a jegyesség is, a maga egy évével is egy más állapotot eredményezett, aminek méltó folytatása volt a házassági eskü kimondása.

Érdekes, hogy a családunkban nem nagyon van velem hasonló korú lány, így nem volt akitől érdeklődhettem volna, milyen egy esküvő, és milyen az azt követő időszak. Persze anyukámmal beszélgettem erről, de mint ahogy sok mindenre, erre is igaz, hogy „abban az időben“ minden más volt. A tágabb és szűkebb baráti körömből is én mentem elsőnek férjhez, így talán nekik is én voltam/vagyok a tesztalany, aki majd reményeim szerint hasznos tanácsokat tud adni, ha szüksége lesz rá valakinek.

Amikor ezeket a sorokat írom a balatoni házunk teraszán ülök, kitartóan szikráznak a nyár utolsó napsugarai, mi pedig a férjemmel visszatértünk oda, ahol a család és barátok előtt kimondtuk a boldogító igent. Most amolyan évfordulós utónászúton vagyunk, élvezzük a csendet és a természetet, hogy lement már a nagy robajjal járó szezon, és kezd a nyári dús növényzet őszi köntös ölteni. Ha kezdek kicsit csöpögősen szentimentális lenni, elnézést, ez a környezet miatt van.

Egy biztos, mióta házasok vagyunk sok sablonos kérdés érkezett felénk – a kedvencem mind közül a „na, és milyen a házasélet?”. Mikor huszadszorra hangzott el ez a bizonyos mondat, az első düh után, tényleg elgondolkoztam rajta, na, vajon milyen? Más? Más. Jó? Határozottan. Ennél tovább viszont nem jutottam az okoskodásban, hogy rájöjjek, mitől más, és mitől jó. Mire az írásom végére érek, remélem másoknak is meg tudom válaszolni ezt a kérdést, mert magamnak már sikerült. 

Mikor megtörtént az eljegyzés, pont 3 éve voltunk együtt Szabival. Nem éreztem se korainak, se sürgetőnek a dolgot, pont a megfelelő időpontban jutottun el erre az elhatározásra. Minden közös döntés volt, így nem volt a klasszikus értelemben vett lánykérés sem, inkább egy pillanat, amikor egymásra néztünk, és szinte egyszerre mondtuk ki: „házasodjuk össze!”! Azért volt egy emlékezetes esemény, ami ehhez kötődik, mégpedig a Sziget fesztivál esküvő sátra, ahol jelképesen össze is adtak minket friss elhatározásunkban, és ahol utoljára beérkező párként nekem már csak egy réz szálból font kék köves, Szabinak pedig egy állítható sárga kisautós gyűrű jutott. Az akkor kapott oklevelek mellett ezeket is hűen őrizzük, eszmei értékük ugyanis felbecsülhetetlen. A jegyesség alatt látszólag semmi sem változott, ugyanott laktunk, ugyanúgy éreztünk, azt leszámítva, hogy kitűztük a lagzi időpontját, és szép lassan elkezdtük a szervezést. Ja de, egy valami mégis változott, én felmondtam a munkahelyemen, amit már régóta terveztem, de csak az esküvő kitűzött időpontja adta meg hozzá a kellő lökést. Rögtön az futott ugyanis át az agyamon, hogy nem akarok apukámmal a karomon úgy az oltár felé lépdelni, hogy semmit nem valósítottam meg mindabból, amiket terveztem, és amiből azóta szerencsére már sok mindent sikerült valóra váltanom. Szerettem volna, ha a házasság nem egy cél az életemben, hogy enyhítse azt az űrt, amit az önmegvalósítás hiánya okoz, hanem egy olyan sorsközösség, ami pont hogy segít a kiteljesedésemben. És ez pontosan így is van.

Szeretem azt hinni, hogy nem lihegtük túl ezt az esküvő témát, nem mentünk egymás agyára a szervezésben, nem szerettünk volna fehér lovas hintón bevonulni, és milliós ruhakölteményekben sem pózolni. Voltak határozott irányvonalak – elsősorban a helyszín, Fonyód – de amit tudtunk, megoldottuk házilag, és okosan. A vendégsereget sem terveztük hatalmasra, a szűk családon és a nagyon jó barátokon kívül nem akartunk mást meghívni, jóllehet a ’kis esküvő’ fogalma relatív, így is voltunk majd kilencvenen. Két héttel a lagzi előtt rossz időt jósolt a kellemes palóc akcentussal beszélő meteorológus, de valahogy nem hittem el neki. Meg úgy voltunk vele, mindenre van B terve ami mindentudó ceremóniamesterünknek, egy kis eső nem fogja kedvünket szegni, mégiscsak szeptember eleje van, nem lehet kánikula. Aztán pont pár nappal az esemény előtt minden előrejelzés megváltozott, minden addigra jelzett front irányt váltott, és helyette nyári harminc fokot jelentett mindenki. Biztos lányos dolog, de én ebben jelet láttam, hogy még az ég is ránk mosolyog, és ez csak jót jelenthet. És valóban, azon a szeptember 7-én csodálatos idő volt reggeltől estig, így kellően érvényesülhetett a balatoni táj, az erdőben elbújt étterem bája, és a hegy tetején tündöklő csodásan egyszerű kápolna vakító fehérsége. Egy szavunk se lehetett, azaz, hogy dehogynem, hiszen kimondtuk „igen, akarom” – pont az első randevúnk 4. évfordulóján.

Hogy elsőre éreztem-e bármi változást? Nagyon meghitt és szép volt az esküvő, a dekorációból rengeteg megmaradt virágot haza vittünk, úgyhogy a következő pár napban ezek emlékeztettek. Később, amikor megkaptuk a képeket, és viszont láttuk férj-feleség valónkat, az is kellemes volt. Ja, és persze máshogy írtam a nevem, kaptam még egy vezetéknevet, ezt kellett szoknom. Nagyjából ennyi volt a házasodás előtti és utáni állapot közti különbség. Kicsit csalódott is voltam, ennyi az egész? Semmi tűzijáték meg mindenfelé robbanó színes buborékok? Mit tudtam én akkor, hogy kellenek ezek a fenének, sokkal de sokkal jobb lesz.

Ha túlságosan is felcsigáztam mindenkit, hogy mi lehet az a nagy titok, nagy különbség, akkor elnézést, semmi ilyesmi nem lesz. Ezek apróságok. Fontos jelei folyton erősödő összetartozásunknak. Korábban említettem, hogy hiszek a jelekben. Nemsokkal az esküvőnk után kiderült, hogy el kell költöznünk addigi jól megszokott fészkünkből, és ahelyett, hogy ezen keseregtünk volna, szimbolikusan fogtuk fel a dolgot: új élet, új lakás. Ami ráadásul sokkal, de sokkal jobb, mint az előző volt, pedig azt is szerettük. Azt hiszem ebben az új fészekben kezdtem el ténylegesen megélni és ráébredni  feleség létemre. Már nem csengett idegenül, amikor idegeneknek úgy mutattuk be egymást, hogy „ő a férjem”, illetve „ő a feleségem”. Igen, azt hiszem kezdtem megszokni, megszeretni, feleség vagyok, valakinek társa, hivatalosan is. Semmi olyasmit nem szeretnék mondani, hogy azok, akik még nem házasodtak össze, esetleg nem is akarnak, ne élnének teljes értékű kapcsolatban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a házas élet ne lenne más. Jogilag is, meg hétköznapi értelemben. Nagy dolog az is, hogy én vagyok a férjem életében az, akivel minden ingóságán osztozik, akit először értesítenek, amikor bármi baj érné, aki most legelöl áll a hozzátartozók listáján, legalábbis, amíg nem születik gyerekünk. De a jogi vonatkozást leszámítva mások a hétköznapok is. Jó értelemben mások. Nem azért, mert én már foglalt vagyok, végérvényesen, ezáltal nem is kell akkora hangsúlyt fektetnem a külsőmre. Pont, hogy de. Mert nekem már nem mindenkinek kell tetszenem, hanem egyetlen embernek. És megtisztelem azzal, hogy lehetőleg ápoltan, csinosan jelenjek meg előtte. Ahogy az is nagy ajándék, hogy ugyanúgy a legrosszabb formámat sem rejtem el, mert ő az, aki előtt bátran megmutathatom azt is. Persze módjával. Ez már akkor is így volt, amikor csak jártunk, feleségként viszont minden hatványozódik. A háztartás vezetés, a főzés, a közös étkezés, a randizás – mert azt is nagyon fontos – mindent egyre jobban, és minden egyre jobb. Sok munka van ebben, persze egyáltalán nem a muszáj fajtából. Sokkal inkább a szeretném, akarom fajtából. Sok pszichológiai könyvben olvastam, hogy milyen egy kapcsolat görbéje. Nem emlékszem pontosan, de a fellángolást követték a szürke hétköznapok, aztán vagy hanyatlás, vagy újabb emelkedés. Hát, nem tudom, van is benne igazság, meg nincs is, de én úgy éltem meg az eddigi 5 évet, mind egy határozottan felfelé ívelő görbét, kis göcsörtökkel persze, de egyenletesen felfelé, és ki tudja hol van a vége. Merthogy azóta már 5 éve annak az első randinak.

Pár napja felmentünk Szigligetre meg Badacsonyba kirándulni. Van ott egy Rózsakő nevű zarándokhely, amely a legenda szerint szerencsét hoz a szerelmespároknak akik boldog, közös jövő reményében látogatnak oda. Mi azért ráültünk boldog házaspárként is, baj nem lehet belőle. Aztán össze találkoztunk egy lánnyal meg az anyukájával, aki kérte, készítsek róluk egy közös képet, és felajánlotta, hogy aztán ők is csinálnak rólunk. Miután lőttem róluk pár fotót, mondtuk, hogy köszönjük, de nálunk már hagyomány, hogy az összes közös képet önkioldóval készítjük. Mikor elköszöntünk mondta a lány, hogy menjünk el a Rózsakőhöz, hátha, ha egy év múlva vissza jövünk és megint találkozunk, már házasként beszélgetünk. Erre Szabi hatalmas mosollyal felemelte a jobb kezét, és nagy lelkesen az ujján lévő gyűrűre mutatott: „nekünk már meg van”. Bizony, nekünk már meg van. Hihetetlen kedves jelenet volt, betettem a fejemben a házas gondolatok közé, aztán boldogan haza autóztunk. Illetve Fonyódra vissza – az már majdnem haza.  

Szilvakrémes-pisztáciás pohárkrém

Ültem itt a Fonyódi házunk teraszán és megcsapott az ősz illata. Ahogy fúj a szél, ahogy süt a nap, így augusztus végén már egész más. Nincs ezen mit keseregni, nekem például az ősz a kedvenc évszakom. Ez a hangulat ihlette ezt a tényleg pofon egyszerű desszertet, aminek a színei engem nagyon emlékeztet a majd lehulló avar színeire.

A mascarpónét a joghurttal és a mézzel robotgéppel, alacsony fokozaton keverjük ki, majd amikor már homogén, kapcsoljunk pár másodpercre magasabb fokozatra, hogy habosodjon kissé. A szilvából tegyük félre kb tíz szemet a díszítéshez, a többit mossuk meg, magozzuk ki. Tegyük egy lábasba a cukorral és a vízzel, és lassú tűzön forraljuk fel, majd főzzuk teljesen szét a gyümcsölcsöt. Még melegen turmixoljuk le az egészet. 

A pisztáciát pucoljuk meg, vágjuk durva darabokra és egy száraz serpenyőben pirítsuk kicsit meg. Bármilyen pohárban tálalhatjuk a desszertet, a lényeg, hogy ne legyen túl magas, viszont széles legyen a szája. Hogy szépen sikerüljön a rétegezés, a krémet szedjük egy sima csöves nyomózsákba, és körkörösen haladva nyomjunk ki az aljára egy kevés krémet. Most jöhet a szilvakrém, majd a félre tett, felkockázott szilvadarabok, és egy kevés pisztácia. Most jöhet még egy réteg, ugyanígy, a tetejét pedig szépen díszítsük meg a maradék pisztácia és szilvadarabokkal. Akár egy fahéjas forralt bor mellé is el tudnám képzelni hidegebb napokon, addig pedig a nyár utolsó napsugarai mellett sem rossz elkanalazni.

Szilvakrémes-pisztáciás pohárkrém:

• 0,5 kg szilva (plusz tíz szem a díszítéshez)

• 15 dkg cukor

• 2 dl víz

• 25 dkg mascarpone

• 2 dl zsíros joghurt

• 2 evőkanál méz

• 10 dkg pisztácia

Pavlova torta 

Kevés ilyen előkelő hangzású sütemény van, melynek névadója ráadásul egy törékeny balerina, Anna Pavlova volt. A torta származása körül elég sok vitás kérdés van, ezzel most senkit sem untatnék, legyen elég annyi, hogy a Pavlova-torta Ausztrália, de még inkább Új-Zéland nemzeti desszertje - és tulajdonképpen egy hatalmas habcsók, minden földi jóval megpakolva. Amilyen egyszerűnek hangzik, olyan kényes elkészíteni, hogy az alap kívül kemény, belül viszont puha, krémes maradjon. Ez a recept az eredeti, bárhol megtekinthető változat, semmit sem változtattam rajta.

A jó tojásfehérje hab titka, hogy a tojásoknak szobahőmérsékletűeknek kell lenniük, úgyhogy elkészítés előtt már egy félórával-órával előbb ki lehet venni a hűtőből. 1 fehérjéhez kb. 4 evőkanál cukor dukál, szóval aki nem szereti a tömény édeset, az inkább ne is próbálkozzon ezzel a desszerttel. Válasszuk szét a tojásokat, mérjük ki a cukrot, készítsük oda az ecetet, és a vanília kivonatot, melegítsük elő a sütőt 160 fokra. Kezdjük el verni a fehérjéket az ecettel, majd fokozatosan adagoljuk hozzá a cukrot is keverés közben. Sűrű, krémes állagúnak kell lennie, ami ha megmozgatjuk az edényt, akkor is egy helyben marad. Most jöhet a vanília, végül szitáljuk rá a keményítőt, és egy habkártyával óvatosan forgassuk át az egészet. A sütő hőfokát vegyük le 120 fokra, és kapcsoljuk be a légkeverést. A masszát egy sütőpapíros lemezre kanalazzuk át, és kb egy akkora átmérőjű kört formázzunk belőle, mint egy közepes méretű torta. A széleit igazítsuk magasabbra, a közepét meg alacsonyabbra, hogy szépen el tudjuk rajta oszlatni majd a tölteléket. Most mehet a sütőbe 40 percre. Az idő erősen sütő függő, ezért én azt tanácsolom, fél óra után mindenki nézzen rá a tortára. Ha már kicsit rózsaszínes, és ha megpiszkáljuk, simán elválik a sütőpapírtól az alja, akkor kész, ne is süssük tovább, mert kiszárad. Van akinek viszont kisebb teljesítményű a sütője, és csak egy óra alatt lesz kész a habcsók. El kell találni a megfelelő állagot, mert ha nem sül meg eléggé, szétesik, ha túl sütjük, akkor pedig lehetetlen lesz felvágni. Nekem negyven perc pont elég volt, utána pedig rögtön levettem a forró lemeztől, és egy rácson hűtöttem ki, mert a maradék hőtől tovább keményedett volna. Kicsit össze fog esni, de ha jól dolgoztunk, akkor nem lesz nagy változás. 

Miközben hűl a torta, verjük fel a tejszínhabot. Hideg, 35%-os zsírtartalmú tejszínt válasszunk. A felvert habot szépen oszlassuk el a habcsók közepén. Most jöhet a gyümölcs - bármi, aminek szezonja van, ezt nem győzöm hangsúlyozni. Most a szilva a sláger, mossuk, és rusztikusan kockázzuk fel. Aki fokozni akarja az élvezeteket, az nyugodtan olvasszon fel egy tábla jó minőségű étcsokoládét egy kevés tejszínnel, és locsolja meg vele az egész tortát. Én most maradtam a gyümölcsöknél. Már korábban készítettem a szörphöz hasonló állagú meggyszószt, direkt öntetnek. Ezzel öntöttem nyakon a tortát, ami színben és ízben is remekül harmonizált a szilvával. Az alapot hagyhatjuk kicsit száradni akár egy fél napot, vagy azonnal is szervírozhatjuk, a lényeg, hogy ne tegyük semmiképp se hűtőbe, mert a lecsapódó párától azonnal megpuhul, és gumi szerű lesz. Nálunk egy nagyszerű vacsora ékköve volt ez a torta, másoknak is különleges alkalmakra ajánlom, jó szívvel :) 

Pavlova torta: 

• 4 nagy tojásfehérje
  
• 1 csésze (240 ml) porcukor
• 1tk almaecet
• 1mk vanília kivonat
• 1 tk kukoricakeményítő 
• 2 dl zsíros tejszín
• kb fél kg szilva
• 1 dl gyümölcsös öntet

 

Nagymamám almás pitéje 

Ez a recept egy kézzel írt, kissé kopottas, de számomra felbecsülhetetlen értékű szakácskönyvből származik, amit apai nagymamám készített a család összes nőtagja számára. Ritkán nyúlok hozzá, valahogy nekem kell egy ünnepi, vagy különleges hangulat, hogy fellapozzam. Ha ebből a könyvből sütök, tényleg olyan érzés, mintha együtt készítenénk valamit, főleg, mert rendszerint át szoktam kicsit alakítani a receptúrákat, így régi és új praktikák találkozhatnak a konyhában. Ez a pite most vendégségbe készült, nem is tudtam megörökíteni teljességében, olyan gyorsan elfogyott. Ez az egy árva szeletke maradt, így mindenki csak az elmondásomra hagyatkozhat: kivételesen szépen sikerült a rácsozás.

Az élesztőt meleg tejben egy kiskanál cukorral morzsoljuk el, és hagyjuk felfutni. A tésztához a kétféle zsiradékot morzsoljuk el a liszttel és a porcukorral. Már abból is lehet érezni, hogy régebbi idők konyhája elevenedik fel, hogy igazi sertészsír is kerül a tésztába, ettől lesz hihetetlen omlós és puha. Ha felfutott az élesztő, adjuk a tésztához, ahogy a tojást, csipet só. Gyúrjuk gyors mozdulatokkal össze, és hagyjuk pihentetni. Ez most nem a klasszikus kelt tészta, így nem fog a megnőni a térfogata, inkább a bejgli tésztájához hasonlít. Az almákat közben mossuk, hámozzuk, majd reszeljük le. A közben kicsöpögött levet folyamatosan öntsük le alóla. Egy lábasba dobjuk a vajat, arra mehet az almareszelék, a citromlé, a cukor, szegfűszeg, fahéj. Kezdjük el főzni a tölteléket, és igyekezzünk minél inkább elforralni alóla a folyadék javát, de ne teljesen. Amikor már majdnem kész, egy evőkanállal merjünk ki egy kevés levet, keverjünk el benne csomómentesen egy fél tasak vaníliás pudingport, és forraljuk megint össze az egészet. 

A tésztát vegyük ketté, az egyik részt nyújtsuk ki akkorára, mint a tepsink. Sütőpapírral kibélelt formába fektessük, szurkáljuk meg villával, és 180 fokos sütőben negyed órát süssük elő. Ha kész, rétegezzük rá egyenletesen a tölteléket. A másik tésztalapot is nyújtsuk ki, majd vágjuk belőle annyi tészta csíkot, amivel be tudjuk rácsozni a süteményt teljesen. Egy egész felvert tojással kenjük el, és mehet vissza a sütőbe további 25 percre. Ha nagyon pirulna a tetején a tojás, akkor félidőben fedjük le fóliával. Vanília fagylaltot kínálhatunk mellé. 

Almás pite: 

• 35 dkg liszt
• 10 dkg vaj
• 10 dkg zsír
• 12 dkg porcukor
• 1 egész tojás
• csipet só 
• kb 1 kg savanykásabb alma
• mokkáskanál fahéj
• mokkáskanál szegfűszeg
• 1 citrom leve
• fél tasak vaníliás pudingpor
• kb 10 dkg vaj 
• 1 tojás a kenéshez 

Házi pálcikás jégkrém

Először is leszögezném, ez az édesség az egyik legegyszerűbb, legszínesebb, és legnépszerűbb darab, főleg a nyári kánikulában. Nagyon ajánlom azoknak, akik szeretnének a gyerekeknek valami adalékanyagtól mentes, friss hozzávalókból készült hűsítőt adni, ami nem is kerül vagyonokba. Semmi más nem kell hozzá, mint gyümölcs, méz, tejszín, műanyag poharak, és pálcikák. 

A tejszínes verzióhoz zsíros, 30-35%-os zsírtartalmú habtejszínre lesz szükség. Én készítettem most meggyes és barackos verziót is - mind a két gyümölcsnek szezonja van - ezekből 1-1 marék is elég. A legjobb, ha van otthon házi készítésű lekvár, vagy öntet, esetleg szörp. Ez a színe és az íze miatt is fontos. Kezdjük el verni a tejszínt, de álljunk meg, mikor már kezd sűrű, tejföl szerű állaga lenni. Semmiképp se verjük habbá. Ízesítsük egy kiskanál mézzel. Vegyünk elő 6 műanyag poharat, és készítsük elő a pálcikákat. A adagoljuk bele a tejszínt, nem kell tele tenni, elég félig. A meggyeshez a kimagozott, lecsepegtetett meggyet dobjuk rá a tejszínre, és öntsük hozzá a lekvárt/öntetet, kb 1 evőkanálnyit. Laza mozdulatokkal keverjük meg, de ügyeljünk rá, hogy a teteje viszonylag egyenes legyen. A barackoshoz kis darabkára vágjuk fel a gyümölcsöt, és az azonos ízű lekvárral hasonló módon keverjük el a tejszínnel. 

 Akár ennyinél meg is állhatna a móka, de aki fanyarabb ízvilágra vágyik, annak ajánlom a citromos és a narancsos verziót is - természetesen tejszín nélkül. Poharanként 1 citrommal és fél naranccsal számoljunk - facsarjuk ki a levüket. Mehet a pohárba, hígítsuk pár csepp vízzel, mehet bele 1-2 kiskanál méz, a citrom és narancs darabok, valamint pár tépés friss menta és/vagy bazsalikom. Ezt is egy kicsit keverjük el. 

A megtöltött pohárkák mehetnek a fagyasztóba - egyelőre pálcika nélkül, mert ha kissé fagyott állapotban helyezzük a fagyikba, jobban benne maradnak. Ha van gyorsfagyasztó funkció a mélyhűtőnkben, akkor mindenképp kapcsoljuk be, ha nincs, akkor állítsuk be az órát, kb húsz percre. Ha letelt az idő vegyük ki a poharakat, helyezzük el bennük a pálcikákat, és tegyük őket vissza. Fogyasztás előtt pár perccel már melegedhetnek kicsit a szobában. A citrusos verziót használhatjuk italba, hűsítőként, ha belehelyezzük fagyott állapotban a poharunkba, felöntjük vízzel, és megvárjuk, amíg kiolvad.

Tejszínes gyümölcs fagyi (6 pohárra való)

• 2 dl zsíros habtejszín
• kiskanálnyi méz
• adagonként pár szem meggy és pár kocka barack
• adagonként 1-2 evőkanál lekvár
• 6 műanyag pohár, 6 pálcika 

Citrusos fagyi

• adagonként 1 citrom vagy fél narancs kifacsart leve
• pár csepp víz
• 1 kiskanál méz
• citrom és narancs darabkák
• friss menta vagy bazsalikom