2014. június 9., hétfő

Szülinapi málnás-mascarponés brownie 

 

 
Jött egy spontán, szűk körű születésnapi ünnepség gondolata, amivel az egyik legkedvesebb barátnőmet szerettem volna meglepni. Kellett valami, amire rá lehet tenni a gyertyákat, és megfelel a "csupacsoki" jelzőnek is. De miért kellene mindig tortában gondolkodni? Úgy döntöttem, a jól bevált brownie-t kicsit felturbózom, így nem csak küllemre, de ízre is elég elegáns és kecsegtető lett a végeredmény. 




Az alap brownie elég egyszerű sütemény, és bár sokan, sokféleképpen készítik, a lényeg mégis talán az, hogy megfelelő minőségű alapanyagokkal dolgozzunk. A csokoládé 70%-os kakaótartalmú legyen, a vaj vaj legyen, és ne margarin, és a kakaópor, aminek itt most döntő fontossága lesz, ne legyen semmiképpen sem zsírszegény. Azzal a problémával találkoztam, hogy egy nagyobb boltban legalább 5-6 féle cukrozatlan kakaópor található, ezeknek a háromnegyede zsírszegény, vagyis a minimum 22% helyett csak 12% a kakaóvaj tartalma. Minél sötétebb egyébként a kakaó, annál valószínűbb, hogy megfelelő a minősége.


Készítsünk elő 3 edényt. Egyikbe mérjük ki a száraz hozzávalókat: a lisztet, kakaóport, sütőport, sót. A másikba üssük fel a tojásokat, és a cukorral együtt verjük habbá fehéredésig. A harmadikba mérjük ki a vajat, és a 7,5 dkg csokit, olvasszuk össze őket, majd keverjük lazán bele a tojásos masszába. Ekkor már csak két edényünk van, végül a lisztes-kakaós keveréket keverjük el a vajas-tojásosban, míg teljesen homogén masszát nem kapunk. A maradék darabolt étcsokit most dobjuk bele. Kicsit tegyük félre. A mascarponét a porcukorral, és a tojásokkal kézi mixerrel keverjük el, és kevés keményítővel sűrítsük.


Béleljünk egy közepes méretű tepsit sütőpapírral, és egyengessük bele a brownie massza kétharmadát. A tetejére simítsuk rá a sajtkrémet, végül a maradék brownie jön a tetejére. Most vegyünk elő egy villát, és kezdjük finoman a felső tésztaréteget és a sajtkrémet márványosra összekeverni. Ezt akár az ujjunkkal is csinálhatjuk. A tetejét gazdagon szórjuk meg friss málnával (semmiképp se fagyasztottal!), és toljuk 160 fokos sütőbe kb 25-30 percre. Ha megrázzuk a tepsit, és nem remeg a közepe, akkor jó, de felesleges tű próbát csinálni, mert a belseje mindig nedves lesz, pont ez a lényege, ezért nem szabad kiszárítani. Langyosan szeletelhető, kevés tejszínnel pedig egészen mennyei. 

Málnás-mascarponés brownie:

  • 22 dkg  vaj
  • 4  tojás
  • 25 dkg cukor
  • 27 dkg liszt
  • ¼ tk só
  • 15 dkg kakaópor 
  • 1 tábla étcsokoládé 
  • 1 teáskanál sütőpor
  • 25 dkg marcaspone
  • 20 dkg cukor
  • 3 kávéskanál keményítő
  • málna (kb 15 dkg)

3 megjegyzés: