Citrom tarte 

Először is szeretném leszögezni: ez a nagybetűs citromtorta. Ezt készítik az angolok, de még a franciák is, akiknek irigylésre méltó a gasztronómiai kultúrájuk (is). Ennek ellenére nálunk még sok helyen a hagyományos verzió hódít, a piskótatészta közé pakolt margarinos sárga krém, némi citromlével meglocsolva. Személyesek a tapasztalataim, nekem konkrétan a cukrász vizsgán is ez utóbbit kellett elkészítenem, úgyhogy biztosan állíthatom, össze sem lehet hasonlítani a kettőt.

Egy dologra érdemes oda figyelni a citrom tarte készítésénél: kezeletlen citromot vegyünk. Ez azt jelenti, hogy sem a héja, sem egyéb része nem látott vegyszert, és ez különösen fontos ilyenkor, amikor a gyümölcs héját is felhasználjuk a sütésnél. Nem vagyok bio őrült, sok esetben ki lehet védeni a dolgot például hámozással, de az csak illúzió, hogy a mosás számítana bármit is. 

Először természetesen a tésztának álljunk neki. Ez a vajas-omlós tészta teljesen alap recept, ajánlom mindenkinek, hogy mentse le, mert bármivel meg lehet tölteni, és keksz alapnak is kiváló. A lisztet szitáljuk egy tálba, és a hideg vajjal morzsoljuk el. Utána jöhet bele 1 tojás, 1 citrom héja, 1 vaníliás cukor, és a porcukor. Gyors mozdulatokkal dolgozzuk össze, és kicsit pihentessük a hűtőben, hogy könnyebb legyen majd nyújtani A sütőt melegítsük elő 180 fokra. Én most egy közepes sütőformát választottam, ami olyan 18 cm átmérőjű lehet, ezt készítsük a közelbe. A tésztából először nyújtsunk egy akkora kört, mint ami a formánk alja, egyengessük el, majd a maradékból készítsük el a széleket. Az ujjunkkal gondosan nyomkodjuk le ahol a széle és az alja találkozik a tésztának, fedjük be sütőpapírral és szórjuk meg rizzsel vagy babbal. Erre azért van szükség, hogy a tészta ne púposodjon fel és legyen valami nehezék, ami a sütés első szakaszában visszatartja. Kb. 10 perc után vegyük le a papírt, és tegyük vissza még 5-7 percre sülni. Nem szabad túlsütni a tésztát, mert akkor lehetetlenség lesz vágni a tortából, annyira törni fog. Elég ha már az ujjunkkal megnyomkodva azt tapasztaljuk nem ragad a felülete. Ha kész, hagyjuk a formában kihűlni.

Közben indítsuk el a krémet, aminek tisztességes neve a lemon curd. Sok tojásos és nagyon citromos. Tegyünk fel egy nagy lábast a tűzre, ami félig van vízzel és forraljuk fel. Ha már gőzölög, egy kisebb edényt rakjunk rá, ami nem esik bele. Vízgőz fölött fogjuk főzni a krémet, különben a tojás a közvetlen hőtől megsülne. Szóval a vízgőz fölötti edénybe rakjuk bele az előzőleg kicsit felvert tojásokat, a cukrot, a citromlevelet és héjat és a keményítőt. Folyamatosan kevergetve sűrűsödésig főzzük. Tudom, hogy nem sok háztartásban található maghőmérő, de 75  foknál ne nagyon hevítsük tovább, mert akkor kicsapódhat a tojás. Ezt érzésre is el lehet találni, én sem szoktam hőmérőzni. Ha kész a krém, még melegen keverjük el benne a vajat, majd hagyjuk hűlni. Néha keverjük meg, hogy ne bőrösödjön meg.

Közben készítsük el a tetejére a meringet (ami gyakorlatilag cukros tojásfehérje és a habcsók alapja). Verjük fel a fehérjéket egy csipet sóval. Ha már kezd jó lenni, adagoljuk hozzá a cukrot folyamatosan, majd folytassuk a verést. Akkor jó, ha krémes, de nem folyékony állagú. A tésztát borítsuk ki a formából, és töltsük meg a krémmel. A meringet szedjük egy nyomózsákba, és borítsuk be szép habrózsákkal a torta egész tetejét. Most két lehetőség van: vagy egy karamelizáló-gázpisztollyal flambírozzuk, azaz kissé megpörköljük a fehérjés réteget, vagy az egész tortát berakjuk a sütőbe, és a grill állásban megpirítjuk a tetejét. Reszelt citromhéjjal díszíthetjük. A receptet megtaláljátok itt is: http://www.stylemagazin.hu/hir/A-nagybetus-citromtorta/10142/

Citrom tarte: 

Hozzávalók a tésztához:

20 dkg liszt

10 vaj

5 dkg porcukor

1 csipet só 

1 citrom lereszelt héja

1 csomag vaníliás cukor

1 tojás

Hozzávalók a citromos krémhez: 

4 citrom leve

2 citrom héja

10-12  dkg vaj 

8 dkg cukor

2 egész tojás és 3 tojássárgája 

1 kiskanál kukorica keményítő

Hozzávalók a meringhez: 

3-4 tojásfehérje 

3-4 evőkanák cukor 

1 csipet só 

Gondolatok a margóra 

Mikor elkezdtem írni a blogot azt ígértem, ki fogok térni a szakmaváltás szépségeire, nehézségeire, hasznos vagy haszontalan tapasztalataimra. Azóta szinte megfordult velem a világ, Ti pedig szerencsére, akik naponta nézegetitek az oldalt, egyre többen vagytok, és ezt nagyon köszönöm! Bár azt gondolom egy gasztro oldalon nagyobb létjogosultsága van a különböző recepteknek és ételfotóknak - amihez tartom is magam - néha megengedhető egy kis off topic bejegyzés is :) 

Két dolog előzte meg, hogy ebből a célból klaviatúrát ragadjak. Az egyik szinte ugyanazt fejtegeti, amit most én fogok (milyen az, amikor valaki otthon dolgozik) csak a hivatás része eltérő, ugyanis az édesanyákról és édesanyáknak szól, itt lehet elolvasni. A másik, hogy szeretnék kicsit rendet tenni a fejekben, főleg a körülöttem levőkében, akik, bár nem rosszindulatból, de sokszor elég otromba kérdéseket tudnak feltenni egy pályáján elején lévő kezdőnek. 

Szép dolog az önmegvalósítás. Ezt nagyon sokszor alá szeretném húzni. Onnan lehet tudni, hogy nem vagy a helyeden, amikor folyton csak sóvárogsz, ha sikeres és boldog, vagyis inkább "teljes" embereket látsz, magadat pedig észre sem veszed. Számtalanszor olvastam inspiratív cikkeket különböző magazinokban azokról a nőkről, egyéniségekről, akik nem az ismertséget, hanem az életük valódi értelmét keresték és nem féltek érte küzdeni, még akkor sem ha ez évekbe, vagy évtizedbe került. Aztán rájöttem, hogy tök fiatal vagyok. Aztán arra is rájöttem, hogy az emberiség felét gyakorlatilag véletlenek vezérlik, terelik előre, ahogy engem is amikor bölcsészkarra mentem, és amikor televíziós újságíró lettem. Sodródtam és közben éltem az elém kerülő lehetőségekkel, de nem voltam tudatos. Most mindenki, aki olvassa ezeket a sorokat, nézzen mélyen magába: azzal foglalkozol amivel mindig szerettél volna? Félreértés ne essék. Simán lehet szeretni azt a munkát is, amit az élet sodor oda. Én is szerettem híradós riporternek lenni. De nem erre születtem. És ezt felismerni, már félsiker volt.

Az önmegvalósítás mellett már csak az ütemezés, vagy inkább időzítés lehet csak fontosabb. Mikor lépd meg? Segítek egy kicsit: nincs tökéletes timing. Minél később, annál rosszabb, csak ez a biztos. Viszont ha már egyszer megfogalmazódott benned a váltás gondolata, nem fogsz tudni előle kitérni. Inspirációban nincs is hiány. Akárhány magazint lapozok fel, akármikor kinyitom a televíziót és valami beszélgetős műsor megy, nincs is más téma, mint a szakmaváltók. Vannak nagy sikerek, vannak kevésbé hangos, de működő váltások és biztos vannak kudarcok is. Receptet egyikhez sem mellékeltek, mert nincs is. Nem akarok álszent lenni, én bevallom: a váltás luxus. Az, hogy megtehettem, hogy kilépek a biztos munkahelyemről a teljes bizonytalanba luxus. Az, hogy ki tudom járni az utam, ami 1-2-3 évbe vagy akármennyi időbe kerül, luxus. Az, hogy van egy szerető férjem, és támogató családom, megértő barátaim, luxus. De! Ha tudom, miben van tehetségem, és melyik hivatásban találom meg a boldogságom, az már az én felelősségem, hogy ne játsszam el.

Vegyük a saját példámat dióhéjban. 24 évesen, 3,5 év tévézés után, egy majdnem kész bölcsészdiplomával a zsebemben dobbantottam. Tizenévesen éltanuló voltam, huszoniksz különórára jártam, mindig meg voltak a kész válaszaim, iparművész szerettem volna lenni. Ha valakiről, rólam mindenki biztosra vette, hogy a célegyenesben vagyok, és minden tervem teljesülni fog. Aztán érettségi előtt beütött a krach, belemásztam egy hosszú és súlyos betegségbe, és hirtelen eltűntek az iránytűim. A felnőtté válás küszöbén, miután épp, hogy leküzdöttem a démonjaim egy dolog lett világos: fogalmam sincs mi van. Valahogy egész tűrhetően leérettségiztem, de ennyiben ki is merültem teljesen. Még annak idején valahanyadik helyen megjelöltem a Pázmány bölcsészkart, oda kiderült teljesen véletlenül, hogy elég pontom lett és felvettek, én meg gondoltam belevágok. Élveztem az egyetemet, és a szabadságot, másodéves koromban el is szegődtem gyakornoknak a tévébe, fel is vettek nemsokkal később, és még most is ott lennék, ha nem teszem fel az ominózus kérdést magamnak: mit is keresek én itt? Hát, valahogy így kezdődött. Megvártam, amíg elég szakmai tapasztalatot gyűjtök, és biztos alapra helyezhetem a leendő karrierem, majd elvágtam a köldökzsinórt. 

Már a kilépés pillanatában tudtam, hogy szeretnék egy tisztességes, kézzel fogható szakmát. 14 éves korom óta szenvedélyem volt a gasztronómia, főleg a sütés, amiben a design és a művészetek iránti szeretetem is kiélhetem. Így kezdtem el a cukrász képzést. Alig több, mint egy év alatt megszereztem a papírt, elindítottam a blogot, és dolgoztam ott, ahol tudtam. Mindent, amiről úgy gondoltam (és ez a mai napig így van), hogy szakmailag releváns, elvállaltam - persze ezek majdnem mind önkéntes, vagy gyakornoki munkák voltak. Ebben volt kultúra (sok színház, fotó, és design) és persze sok gasztro is.

A legnagyobb tévedés, ami a körülöttem lévő emberek fejében él, (korra és nemre való tekintet nélkül), hogy azt gondolják, csak az a munka, amiért fizetnek. Persze egy ideális világban ez igaz is lenne, csakhogy a piac tele van, én meg kezdő vagyok, így ahogy 20 éves koromban, 24 évesen megint nekivágtam a teljes pályakezdő létnek (már ami a cukrászatot illeti), és nem szégyelltem egyetlen percet sem, amit tanulással, gyakornoksággal töltöttem és töltök. Tudomásul kell venni, hogy ez másképp nem megy, és én inkább teszem a dolgom, mintsem otthon üljek karba tett kézzel, hátha valaki pont engem akar felvenni havi 500 ezer nettóért. Mondom, ez luxus, hogy megtehetem, mert még nincs 6 gyerekem, akiket egyedül nekem kell eltartani, mert nincs lakáshitelem, és mert elég fiatal vagyok ahhoz, hogy még egy ilyen csavart bevigyek a saját történetembe. Nekem is nyilván az a célom, hogy egy olyan munkahelyem legyen, ahol megfelelő honoráriumért cserébe teljes szívvel dolgozhatom azért, amit szeretek. Addig meg marad a teljes szívvel. De az mindig.

Másfelől, úgy veszem észre, a váltók belekerülnek a "farkast kiáltó fiú" skatulyájába. Sok tervünk van, sok folyamatban lévő, de még nem gyümölcsöző projekt, amiket belátom, elég nehéz a környezetnek számon tartania. Ezért mind a barátok, mind a család "mi van veled mostanában" kérdésére igyekszem mostmár egyetlen bővített mondatban válaszolni, egyébként úgysem tudják felvenni a fonalat, csak tényleg a legszűkebb kör. Magamnak nyilván nem kell reggelente bemutatkoznom, és az is teljesen rendben van, hogy én tartom fejben, milyen jövőbeni terveket szövögetek. Mert az emberek csak az "itt és most"-ot látják, és ha ebbe én most álmodozónak tűnhetek, akkor vállalom. Majd úgyis kialakul.

Az viszont már kevésbé van rendben, hogy a bizonyos kivételektől eltekintve 2 markáns embertípusra szakadnak a téged hallgatók (vagy nem hallgatók). Az egyik típus az az ismerős, akinek fogalma sincs róla, hogy mit csinálsz, de odáig nem jut el, hogy érdeklődjön. Csak annyira jött rá, hogy már nem a megszokott munkahelyeden dolgozol, neki ez az egész innentől kínai. Esetleg még olyan megjegyzéseket sikerül magából kitolnia, mint a "de jó neked, mert te mindig ráérsz".
A másik, aki szintén szeretne váltani, és most mérges rád, (amit persze maximum kivetít és nem éreztet direkt) mert most már eggyel több dolog van, ami frusztrálhatja (vagy inspirálhatja - nézőpont kérdése). Ez a típus elég sokszor szeret téged annyival elintézni, hogy "persze, mert te semmit nem csinálsz".

Vállalom, ilyenkor az ember érzékenyebb is, jobban figyel a külvilág reakcióira, mert kicsit olyan, mint az újszülött, akinek minden (vicc) új. Nekem a legnagyobb újdonság a szabadúszó lét, a szabad időbeosztás, ami egyáltalán nem egyenlő a semmittevéssel. Nem részletezem, sokan tudhatják, milyen feleségnek lenni, háziasszonynak lenni, nőnek lenni, diáknak lenni, és szabadúszó kezdőnek lenni egyszerre. Egy biztos, nem szoktam unatkozni.

Egy szónak is száz a vége: egyetlen percét sem bántam meg a váltásnak, haladok szépen, határozottan előre, és többnyire mosolyra görbül a szám. Tudom, hogy magamat köptem volna szembe, ha lustaságból, vagy félelemből nem teszek azért - és sokadszorra kihagyom azt a ziccert -  hogy megvalósítsam legalább részben azt, amiről mindig is álmodoztam.

N

Gyorsétterem otthon - 1. rész 

 

Nem végeztem reprezentatív kutatást, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a 3 leggyakoribb étel, amit akár egy 4. kategóriás falodában is szívesen majszolunk el: a gyros, a pizza és a hamburger. Nyilván van az a hely és idő, amikor nem fér bele a napi programba a főzőcskézés, mégis minden más alkalomra erősen ajánlom, hogy magatok készítsétek el ezeket a fogásokat, mert sokkal olcsóbbak, és ami még fontosabb, sokkal egészségesebbek, mint a bolti verziói. Arra gondoltam, sorra veszem hétről hétre majd a leggyakrabban házhoz rendelt és/vagy helyben elfogyasztott gyorséttermi ételeket, és meglátjátok mennyivel kiadósabb és ínycsiklandóbb adagok lesznek a tányéron!

Az első szereplő, a nem ok nélkül népszerű hamburger. Kicsit cizellálva a dolgot: hamburger házi buciban, avokádó krémmel, retek salátával és termetes, szaftos hússal. Azt már most leszögezném, hogy ha valaki nem érez magában elég erőt a házi buci elkészítéséhez, az nyugodtan kihagyhatja ezt a lépést, akkor is ér a dolog! Aki viszont ráér és szeret ilyesmivel pepecselni, az kezdje a tészta begyúrásával a főzési műveletet, annak úgyis állnia kell egy keveset.

Kb. 1 dl tejet 1 kiskanál cukorral melegítsünk meg, majd morzsoljunk el benne 1,5 dkg élesztőt. Várjuk meg amíg felfut. Közben egy tálba szitáljuk bele a lisztet, olvasszuk meg a vajat, és mérjük ki a hozzávalókat. Ha az élesztő felfutott, akkor mehet a liszthez, meg a tojás, a só, a cukor, a vaj és egy kis sütőpor. 1-2 dl langyos tejet készítsünk elő, mielőtt elkezdjük gyúrni a tésztát, mert előre nem lehet tudni, mennyit vesz fel, viszont egyszerre semmiképp se adjuk hozzá, mert elázhat a massza. Dagasszuk addig, amíg kellően rugalmas tésztát nem kapunk, akkor takarjuk le egy tiszta konyharuhával és kelesszük legalább 1 órán át. 

Közben neki állhatunk a töltelékeknek. 2 közepes méretű, érett avokádóra lesz szükségünk. Vágjuk őket ketté, szedjük ki a magokat, és egy kiskanállal kaparjuk ki a húsukat. Jöhet bele egy zúzott fokhagyma, 1 kiskanál almaecet (vagy egy kevés citromlé is jó), 1 kiskanál mustár, só, bors, és egy kevés extra szűz olívaolaj. Pürésítsük le egy botmixerrel, és közben folyamatosan kóstolgassuk, elég sós-e, elég fűszeres-e a saját ízlésünknek. Tegyük hűtőbe felhasználásig. Nem kell megijedni, ha nem azonnal használjuk fel az avokádót, megbarnulhat a teteje. Ez nem jelent semmit, nem lesz rossz íze, vagy ilyesmi, ha zavar valakit, keverje fel a masszát, és akkor megint élénk zöld lesz. Jöhet a retek. Kb 3-4 darabot vékony karikákra gyaluljunk, adjunk hozzá fél dl almaecetet, és egy kevés sót. Ha nagyon savanyú, akkor egy kiskanál cukorral édesíthetjük. Egy fej lilahagymát közben félfőre karikázzunk fel, és nagyon enyhén sózzuk le (de nem szükséges).

A húspogácsához fél kg marhahúsra lesz szükségünk. Tegyük egy üveg tálba (azt a legkönnyebb kitisztítani a nyers hús után, eltérően a fa, vagy műanyag társaitól). Reszeljünk bele egy vöröshagymát, üssünk bele egy tojást, sózzuk és borsozzuk. Jöhet bele egy evőkanál ketchup és egy kiskanál chili szósz. Gyúrjuk össze, majd vizes kézzel formázzunk belőle kb. 5 centiméter átmérőjű pogácsákat. Ebből az adagból 5-6 darab jön ki. Egy serpenyőben forrósítsunk egy kanál olajat, és kezdjük el sütni a pogácsákat. 2 percenként forgassuk őket, és közben állítsunk a hőfokon ha kell, nehogy megégjen az alja. Én most közepesre sütöttem őket, a közepe kicsit rózsaszín volt, de át lehet sütni teljesen is.

Miközben sülnek a húsok, vegyük elő a tésztát. Formázzunk belőle 4 egyforma golyót, tegyük sütőpapírozott lemezre, és egy tojással kenjük le őket. Kb. 180-200  fokon negyed órát süssük. Akkor jó, ha már szép színt kapott a külseje. Mostanra már csak a hamburger összeállítása maradt - ez a legjobb rész szerintem. Vágjuk el a bucikat, de ne félbe, hanem 2/3-ad 1/3-ad arányban, úgy, hogy az alja rész legyen nagyobb. Kenjük meg a tésztát az avokádó krémmel, arra jöhet a lilahagyma, arra a húspogácsa, arra a retek saláta, végül a hamburger kalapja. Majd meglátjátok micsoda harmóniában vannak az ízek egyetlen falatban. És akkor a piszkos anyagiak. Mindennel együtt a 4 adag étel hozzávalói kb. 1500 forintba kerültek. Ennyi pénzből egy menüt lehetne kapni a sárga betűs gyorsétteremben. Na, meggyőztelek titeket? A recept itt is elérhető: http://www.stylemagazin.hu/hir/Gyorsetterem-otthon-1-resz/10120/

Hozzávalók a bucikhoz: 
           26 dkg liszt
•          1,5 dkg élesztő
•          1 teáskanál só
•          3 dkg vaj (olvasztott)
•          2,5 dkg cukor
•          1 tojás
•          1 dl +1,5 dl tej
•          1 tojás a kenéshez

A húspogácsához:
•          fél kg marhahús
•          1 fej vöröshagyma (reszelve)
•          só, bors
•          1 evőkanál ketchup
•          1 teáskanál chili szósz

Az avokádó krémhez:
•          2 közepes érett avokádó

•          1 teákanál mustár
•          a mokkáskanál almaecet
•          só, bors
•          1 gerezd zúzott fokhagyma
•          extra szűz olívaolaj

A reteksalátához:
•          a csokor retek
•          fél dl almaecet
•          só, cukor

Továbbá:
•          1 fej lilahagyma
•          só

Mérföldkő

Most csak egy rövid kis szösszenet szeretnék közölni, annál nagyobb boldogság ez nekem :) Alig több, mint fél éve írom a blogot, alig több, mint egy éve adtam fel a régi munkám, azóta már végzett cukrász vagyok és ez az oldal is egyre népszerűbb lesz. Azt eddig sem titkoltam, hogy nemcsak a sütés, de a főzés is nagy szenvedélyem, és most végre mind a kettő teret és nyilvánosságot kap. Mától ugyanis heti rendszerességgel olvashatjátok a receptjeimet a stylemagazin.hu oldalon, ahol a gasztro rovatot színesíthetem. Lesznek közös témák a bloggal, de sok bejegyzést külön nekik fogok készíteni, úgyhogy kövessétek azt is figyelemmel, ha van kedvetek :) Az első cikkemet itt találjátok, az itt elérhető facebook oldalalom pedig minden friss info fent lesz :) Örüljetek velem, és persze nagyon köszönöm Nektek, hogy vagytok <3

puszi

Nóri

Buli van a házban!

Egy hónapja költöztünk el a zuglói mézeskalácsházból a városias budai elit közé, és imádjuk, ez nem titok. Egy hete a barátainkkal is megünnepeltük a fészekváltást, és ilyenkor nem árt, ha van némi harapnivaló a háznál. A gyorsan sokat és finomat, lehetőleg olcsón jelszó alatt dolgoztam a konyhában. Annyi volt a koncepció, hogy több sós étel kell, az ital mellé az ugye jobban csúszik. Huszoniksz ember gyomrát nem lehet jól lakatni, nem is ez volt a cél, de megpróbáltam kihagyni a ropi és csipsz kombót, mert bőven van ötletesebb és egészségesebb házi finomság erre a célra is :)

Ez a poszt inkább ötletadó, semmint korszakalkotó, talán ezek a legalapabb ételek, amihez nem kell sok minden, és gyorsan meg vannak. Mivel minden a buli előtt sült ki és meg, fontos volt, hogy mindenhez elő tudjak készülni. Egyszerre gyúrtam be a pogácsa és a pizza tésztát, kevertem be a palacsintát, és pácoltam be a csirkeszárnyakat. 

A pogácsa főszereplője az éppen szezonját élő medvehagyma volt, és elég praktikus darab, mert nincs vele sok fakszni, nem kell kelesztgetni, pihentetni, csak begyúrni és megsütni. Először a hideg vajat morzsoljuk el a tálba szitált liszttel. Utána jöhetnek bele a tojások, a felaprított medvehagyma, a reszelt sajt, a tejszín, só, esetleg kis bors. Gyors mozdulatokkal gyúrjuk össze. Ha megolvadt volna a vaj a kezünk melegétől és ragadna a tészta, akkor se lisztezzünk utána, inkább csavarjuk az egészet fóliába és tegyük a hűtőbe 15-20 percre. Ha nem ragad, akkor 1.5 centisre nyújtsuk ki, és egy pogácsaszaggatóval (vagy egy feles pohár szájával, ahogy én szoktam) szaggassuk ki a pogácsákat, tegyük sütőpapiros tepsire, tetejüket kenjük le egy tojással, és mehet a közepesen meleg sütőbe. Ha szép barna akkor már jó, de lehet tűpróbát is tenni vele. 20-25  perc elég neki.

Medvehagymás pogácsa:

         
            25 dkg liszt
•          15 dkg fagyos vaj
•          2 tojás
•          5-7 dkg reszelt sajt
•          1 csokor medvehagyma aprítva
•          só
•          1 dl tejszín
•          1 tojás a kenéshez

A csirkeszárnyakat százszor csináltuk már, kerti partira, szülinapra, lakásavatóra. Nincs is fix recept, csak fix alapanyagok. Fokhagyma, chili szósz, olaj, fűszersó, bors. Ezen kívül mehet bele zöldfűszer, paradicsomszósz, ami jól esik. Az omlós hús titka a sütőzacskó, már a pácolást is ebbe végzem. Tegyük a zacskóba elsőnek a megmosott, megszárított szárnyakat, aztán öntsük rá a pácot, rázzuk össze és tegyük a hűtőbe pár órára. Amíg érik a szagok is bent maradnak, kivétel után pedig egyből tegyük egy tepsibe, igazgassuk a zacskó száját a csirkék alá és húsz percig süssük közepesen meleg sütőben. Húsz perc után vágjuk meg a zacskót, hogy pirulni is tudjanak a húsok, ez még egy negyed óra kb. Szaftos, omlós, fűszeres. 

Chilis csirkeszárnyak:

• 1 kg csirkeszárny
• 4-5 gerezd áttört fokhagyma
• fél dl olaj
• 1 teáskanál chili szósz
• 1-2 evőkanál ketchup
• fűszersó
• bors
• 1 kiskanál cukor
• 1 sütőzacskó

Ha több is a sós íz, édes nélkül nem lehet bulit tartani. Én még nem láttam embert, aki ellen tudott állni a mogyorókrémes palacsintának, szerintem ilyen nem is létezik. A palacsinta tésztának is jót tesz az állás, 1 óra elég neki. Most dupla adagot sütöttem, az 24 darab, és töltés után ezeket is feleztem, úgy tettem le egy tálba, mert így sokkal kiadósabb volt. Ebben a verzióban nincs szóda, sem olaj, viszont vaj annál inkább. Ez a verzió vált be, mióta ismerem minden héten megsütöm, innen is köszönöm az eredeti receptet Nikinek! 

Mogyorókrémes palacsinta:

• 12,5 dkg finomliszt
•  2 nagy tojás
• 1 csomag vaníliás cukor
• csipet só
• 2,5 dl hideg tej
•  4 dkg olvasztott vaj
• 1 üveg mogyorókrém 

Végezetül jött egy kis pizza, amit már akkor kezdtem sütni, mikor itt voltak a vendégek. A szósz fokhagymás, oregánós illatára mindenki kijött a konyhába, én pedig tíz szempárral a hátamban iparkodtam, mert erősen fenyegetett, hogy az éhes szájak engem esznek meg ha nem adom elő gyorsan az illatok forrását. A pizzatésztát akár előző este, akár reggel be lehet gyúrni, lefedve, lehetőleg meleg helyen jól el van akármeddig. Én téglalap alakúra szoktam kinyújtani, (ebből két tepsire való lesz) és elég vékonyra, mert így szeretjük. Mielőtt megpakolnám minden jóval, kis olíva olajjal kenjük le. A szószhoz 1-2 üveg paradicsompürét dobjunk rá annyi olíva olajon pirított fokhagymára, amennyit nem szégyellünk. Jöhet bele bazsalikom, oregánó, só, bors, kis cukor, forraljuk össze. Ezzel borítsuk be a tészta tetejét. Ez most vega verzió volt, mivel semmilyen szalámi és sonka nem volt itthon, így gomba szeleteket, párolt spenót leveleket, lilahagymát és sok sajtot raktam rá. Mondanom sem kell, több-kevesebb hozzávalóval is elképzelhető. Én például grillezett cukkinivel és padlizsánnal is el tudom képzelni :) 

Mindent bele pizza:

• 40 dkg liszt
• fél evőkanál tengeri só
• kb 2,5 dl meleg víz
• 1-2 kanál olíva olaj 
• 1 tasak szárított élesztő
• fél evőkanál barnacukor
• 2 üveg natúr paradicsomszósz 
• 4-5 gerezd áttört fokhagyma
• olívaolaj
• oregánó
• bazsalikom
• só, bors
• gomba, lilahagyma, sajt, sonka, spenót stb...

Csak annyit mondok, egy óra múlva hűlt helye volt mindennek :) Az hiszem ez minden dicséretnél többet mond :)

Nagymamám receptjei 

Még a legeslegelső, itt elérhető intro jellegű bejegyzésemben utaltam a család cukrász gyökereire, amit azt hiszem egy személyben az apai nagymamám testesített meg. A már korábban bemutatott, eredetileg határidőnaplónak készült, de általa kézzel írt szakácskönyvvé vált füzet számos csodás receptet rejt. Ritkán nyúlok hozzá mégis, talán kerülni akarom az összehasonlítást. Pár napja viszont elfogott valami hihetetlen nosztalgia ennek a kakaós lepénynek az íze és illata iránt, amit anyukám, és az anyai nagymamám is sokat készített egy időben. Több széljegyzet, kiegészítés is díszíti az eredeti feljegyzést, ki, hogy szokta sütni, egyéni praktikák, stb. Azt már az elején elhatároztam, hogy családi receptet nem adok ki, ezúttal pusztán némi vizuális élvezetet kívánok nyújtani így pénteken, a hétvége közeledtével. Ellenben aki nálunk jár, szeretettel kap belőle, és ő is kicsit a gyerekkorba repülhet általa. 

Nagyapám 90. születésnapjára 

Én szeretek ünnepelni. Szeretek meglepni. Ez az egész cukrászat, és valahol az egész vendéglátás arról szól (vagy arról kellene szólnia), hogy ténylegesen vendégül látod a másikat, de legalábbis megkínálod valami jóval, ami szívből készült. És bár tudom, hogy sokaknak ez túl patetikusnak tűnik, láttam én már olyan kávézót, cukrászdát, ahol ez valóban így is működött. Nálam pedig feltétel nélkül így.

A családom elég nagy része januári, de legalábbis téli születésű (én persze nem!). Ennek ellenére nincsenek heti váltásban nagy ünneplések, rossz időpont, egy bizonyos kor felett már minek és ehhez hasonló kifogások miatt. Én meg már nem erőltetem. Az anyai nagypapám, aki egyébként szökőévben született február 29-én, viszont most töltötte be a 90. évét. Ez az esemény pedig szépen összehozta a családot, hogy felköszöntsük a papát ezen a kerek évfordulón. A főételek anyukámra, míg a desszert feladata rám hárult. Édes teher, szó szerint :) 

 

 Nem gondolkodtam túl a dolgot, valami gyümölcsöset, könnyűt és nem túl édeset szerettem volna - ezek voltak amúgy is a kívánalmak. Ezért esett a választásom egy régi klasszikusra, a tejszínes-gyümölcsös túrótortára. Bármilyen gyümölccsel el lehet készíteni (főleg piros, savanykás termésűvel), én most ribizlit használtam. 

Nem ez a legolcsóbb édesség, viszont tényleg finom. Nem nevezném bonyolultnak, inkább kicsit munkásnak. A krémnek jól ki kell dermednie, úgyhogy előző este a legjobb elkészíteni. Először a piskótát sütjük meg. Kicsit masszívabb a tésztája, mint a hagyományos piskótának, de kell is, mert a krém jól átjárja, és nem szabad hogy elázzon. A tojások sárgáját a cukorral keverjük habosra, majd adjuk hozzá az olvasztott vajat. A fehérjét verjük habbá. A lisztet szitáljuk tálba a sütőporral együtt.

A tojásos keverékhez adjuk a lisztet, végül forgassuk bele a fehérjét, aztán egy 26 centis, sütőpapírral kibélelt tortaformába egyengessük el. Tűpróbáig süssük. 

A túrót 15 dkg cukorral és citromlével keverjük ki. A gyümölcsöt rakjuk szűrőbe és 5 dkg porcukorral keverjük el. A zselatint közben áztassuk be hideg vízbe, majd melegítsük fel. A túrós keverékhez adjunk hozzá 4 dl habtejszínt, és keverjük el, majd öntsük hozzá a zselatint. Tegyük hidegre a krémet, de figyeljük, ha már kezdi meghúzni a zselatin, akkor vegyük ki és forgassunk bele 2 dl kemény habbá vert tejszínt. Akkor a keverék felét keverjük el a porcukros gyümölccsel, a másikat meg tegyük félre. 

A kihűlt piskótát vágjuk ketté, és az alsó lapot tegyük vissza a kapcsos tortaformába. rétegezzük rá először a ribizlis krémet, majd jöhet rá a sima túrós. Az ujjunkkal kicsit keverjük fel az alját, attól lesz szép márványos. Majd fedjük le a felső piskóta lappal, és tegyük be egy éjszakára, de minimum 3 órára a hűtőbe. Másnap verjünk fel habbá 2 dl tejszínt, azzal burkoljuk a tortánkat. Díszítésnek pár szem gyümölcs (de ne mélyhűtött, mert az levet enged), és/vagy cukorgyöngy. Ennek a tortának kétség kívül a rajta lévő számgyertyák adták a különlegességet. Reméljük, ugyanígy készülhetünk a századik születésnapra is!

Tejszínes-ribizlis túrótorta

• 3 tojás
• 15 dkg cukor
• 7,5 dkg vaj 
• 14 dkg liszt
• fél teáskanál sütőpor
• fél kg túró
• 4 dl+2dl+2dl habtejszín
• 15 dkg kristálycukor
• 5 dkg porcukor
• 30 dkg ribizli 
• 1 citrom leve
• 4 lap zselatin