Times change

Bizony, az idők változnak  - most mindenki aki olvassa biztos azt gondolja, ‚na, két hete házas“ aztán megtalálta a bölcsek kövét :) Persze szuper izgalmas a feleséglét, de most az egyéb változásokra célzok, amik az utolsó releváns, cukrászattal kapcsolatos poszt óta történtek.

Azt tudni kell, hogy amikor július elején szóltak a suliban, hogy két hete van mindenkinek gyakorlati helyet találnia, és annak igazolásáról papírt hoznia, akkor kicsit betojtam. Azt hittem eleve, hogy csak szeptemberben kezdődik augusztus helyett, és bár voltak ötleteim, biztos helyem nem. A felnőttképzésben  neked kell gyakorlati helyet találnod, és ez jobb is így, mert akkor oda mész jó esetben, ahova szeretnél. Ha pedig valaki mégsem boldogul egyedül, akkor az intézmény kihelyezi oda, ahol kapcsolata van, de erre tényleg kevés példa van. 

Bár nem tartozik szorosan ide, fatalista vagyok, vagyis szeretem hagyni és megélni a dolgokat úgy, ahogy az élet rendezi. Aznap mikor szóltak, kellene gyakorlati helyeket keresgetni, pont a telefonomat nyomkodtam, és azon a bizonyos közösségi portálon az egyik általam kedvelt, de vidéki cukrász osztott meg egy felhívást egy másik cukrásztól, aki a Budapesten nyíló új üzletébe keresett embert. Rákerestem a helyre, és az illetőre is, és egyből az „ez az igazi“ érzés fogott el. Így hát, mivel mondom, fatalista vagyok, már akkor biztos voltam benne, nekem itt a helyem, ennek így kell lennie. 

Küldtem egy szép önéletrajzot, meg motivációs levelet, aztán vártam. Sokat. És semmi reakció. Akkor már kezdtem kicsit megkérdőjelezni az elméletem, az idő is fogyott, úgyhogy kénytelen voltam egyéb lehetőségeket is számba venni. Nem akartam nyakamba venni a várost, és házalni az utamba kerülő cukrászatokban, hogy „tessék mondani, fogadnak tanulót?“, mert akkor tuti, hogy pont nincs ott az illetékes, vagy pont nem aktuális, ellenben a levesbe megy sok idő és energia. Úgy gondolkodtam, amely helyeken szerettem megfordulni, vagy tudom,  hogy szakmailag sokat lehetne ott tanulni, elküldöm a szokásos levelet e-mailben CV-vel csatolva, aztán ha aktuális, máris előrébb vagyok, tudnak rólam valamennyit, és biztos, hogy a személyes találkozáskor a kompetens személlyel sikerül majd beszélnem. Így hamarosan találtam is egy helyet, akikkel megállapodtam az augusztusi gyakorlatban.

Amíg ezzel elszórakoztam, addig kiderült: az álomcukrászdának küldött levél meg sem érkezett, szerverhiba miatt – pedig nem dobta vissza a gép, ahogy ilyenkor szokta. Elküldtem hát gyorsan mégegyszer – erre pedig szinte rögtön jött is a kedvező válasz, és egy találkozó részletei. Az első pillanattól fogva bennem volt a már jól ismert elégedett, „itthon vagyok“ érzés, és nagy volt bennem a lelkesedés. Mivel sok egyéb elfoglaltság miatt csak augusztus közepén kezdhettem náluk, addig úgy gondoltam, kipróbálom a másik helyet, akikkel korábban megállapodtam. Eleinte két helyen akartam egyszerre teljesíteni. Igen, ezt minden racionálisan gondolkodó felnőtt ember már a legelején belátta volna, hogy lehetetlen. Én viszont elszánt voltam. Az üzemi cukrászatban eltöltött első néhány napomról más olvashattatok – ez még azon a bizonyos „másik“ helyen történt. Mivel ez az egész dolog merőben újdonság volt nekem, abszolút a belső megérzéseimre hagyatkoztam a továbbiakkal kapcsolatban, amik azt súgták: nem az a te helyed. Így hát szinte azonnal elhatároztam, egy helyre fogom csoportosítani az összes energiámat, és nem osztom meg magam. A nyitott kérdéseket lezártam, és mindenkivel megbeszéltem, amit meg kellett. Eljött tehát az álomcukrászdában töltött első nap augusztus 12-én. 

Nem fogok itt csöpögni, de tényleg úgy érzem, jól döntöttem, és mind szakmailag, mind emberileg maximálisan jó döntés volt az eredeti elképzelésem mellett kiállni. Sok áldozattal jár ugyan, mert az üzem nem Pesten van, és jó sokat kell utaznom, meg tekernem, míg kiérek, és jó korán is kell emiatt kelnem, de abszolút megéri. Emlékeztek még a korábbi posztban felsorolt dolgokra, amit mint tanuló az első pár napban végezhettem? Na, hát itt kicsit más volt a helyzet :) A legelső pillanattól kezdve mélyvíz volt, teljesértékű munkatárs voltam, fontos feladatokkal. Mindeközben nagy figyelem fordult a tanításomra, trükkök megmutatására, jó hangulatban, empatikusan. Ezek apróságok, és valószínűleg a legtöbb helyen luxus is, pedig ezen áll, vagy bukik szerintem minden. Itt van néhány lista az első pár órában (!) végzett feladataimról: 

• angolkrém készítése
• cupcake-ek sütése
• macaronok töltése
• citromtorta készítése
• brownie készítése
• csokis-mentás keksz sütése
•  ipari mennyiségű isteni pogácsa készítése

És ezek szinte mind megrendelésre készültek, esküvőre, egyéb rendezvényre, szóval a bizalom már-már órási, hiszen nem lett volna jó, ha elrontom. De nem rontottam!

Az továbbra is igaz, és nehéz, hogy sokat, illetve egész nap állni kell, és a munka is tempós. Ellenben mindig tudom, mi a dolgom, ha nem önállóan dolgozom, akkor hasznosan be tudok segíteni 1-1 részfeladattba, és nap mint nap gyarapodik a rutinom és a tudásom. Ez még csak két hét mérlege, szerencsére sokkal sokkal több van még hátra. És remélhetőleg születnek majd ennél távolabbi jövőre vonatkozó tervek :)

Addig is itt van néhány kép, amit a Meglepetés magazinba készítettem, néhány pohárkrémről - itt csak a fotó saját, a nyalánkság egyelőre nem általam készült:) Folyt. Köv!

Ásó, kapa - első felvonás

Bár most megszegem a blog fejlécében foglaltakat, merthogy arról a bizonyos "előbbiről", vagyis a Nóri férjhez megy fejezetről lesz pár szó. De tényleg csak pár szó, mert meséljenek inkább majd a képek. Pénteken a várban mondtuk ki az első igent, a hivatalosabbikat, pár héttel később lesz majd az egyházi meg a nagy mulatság. Azt el szeretném mondani, hogy őszinte köszönettel tartozom Bea barátnőmnek, aki szuperül megszervezte a szertartás utáni fogadást, biztosította a gyönyörű környezetet, és végig készenlétben volt, ha elfogyott valami. Szóval mégegyszer köszönjük Neked :) 

Bár izzasztó kánikula volt, mégis mindent csak a tökéletes jelzővel tudnék illetni. Pár emberről indultunk fejben, aztán végül harmincan lettünk. Tekinthetjük ezt az eseményt bemelegítésnek a szeptemberi igenre - én jobb szeretem úgy felfogni, nekünk két esküvőnk lesz :) 

Született cukrászok

Merthogy szerintem csak ilyen létezik. A cukrászat is, mint bármelyik szakma, elhivatottságot, elszántságot, rátermettséget igényel. Vannak dolgok, amiket nem lehet tanulni, csak érezni, és ez a kreatív-, alkotótevékenységekre különösen igaz. Nem sok mondat ragadta meg a figyelmem eddig a képzés során, de a műhelyvezetőtől ez az egy igen: "itt mindenki ugyanazokkal az esélyekkel indul, az is, aki jogászként fut neki a cukrászatnak, és az is, aki bizonyos előképzettséggel. A valódi különbség a motivációban van, abból lesz jó cukrász, aki az akar lenni." Jó, hát közhelyes, de most komolyan, engem megnyugtatott. Bölcsész vagyok, ennyi...

Azért az a bizonyos előképzettség nem egy elhanyagolható tényező. Normál esetben az ember már középiskolából is olyat választ, ami szakmát ad, és ha akar, megy feljebb. Húszas évei elejére már meg van ágyazva a történetnek. És vannak olyanok, mint én, akik nem a Melrose Place-en, hanem a TV Paprika sütő-főző műsorain szocializálódtak, és hétvégenként buzgón nyomtatták ki a netről a már szépen illusztrált fogásokat. Nekem konkrétan az volt a hobbim 16 évesen, hogy minden héten más tortát sütöttem meg, kétszer nem voltam hajlandó ugyanazt elkészíteni, pedig ha visszatapsolnak, akkor illik kijönni a színpadra... Hobbisütőként százas nagyságrendben gyártottam a süteményeket, ezzel együtt tisztában voltam vele: ez a rutin nem sokat fog számítani üzemi körülmények között. De akkor beszéljünk arról, milyen cukrász tanoncnak lenni! 

Az első napom egy profi cukrászatban pont olyan volt, mint bárhol: hosszú, nagyon hosszú, és fárasztó. Én egy alig 9 hónapos felnőttképzésen veszek részt, ami úgy épül fel, hogy 3 hónap elmélet, 3 hónap gyakorlat, aztán megint 3 hónap elmélet, végül a vizsgák. Nem minősíteném most a képzést, mert nem látok rá az egész oktatási rendszerre, meg egyébként is, alig kezdtem el. (Arról majd egy külön bejegyzés fog szólni, hogy milyen tanfolyamok vannak és milyen lehetőségek - én például teljesen ingyen csinálom a szakmát, és az állam még ösztöndíjat is fizet). Az viszont tény, hogy a 3 hónap elmélet után úgy küldtek el minket gyakorlatra, hogy cukrász üzemet csak képről láttunk. Talán ennek is köszönhető, hogy mikor hétfőn reggel 7-kor megérkeztem a gyakorlóhelyemre, a bejáratot sem találtam meg... Nem, egyáltalán nem néztek hülyének. És el is késtem, mert ugye rossz buszra szálltam. Ezen mondjuk hamar túllendültünk, megkaptam az öltözőkulcsot és onnantól kezdve délután 5-ig termeltünk. Mert ez ilyen. Az első nagy problémát nekem a napi 8-10 óra intenzív állás jelentette. Komolyan, az üzemben még enni sem ülnek le. Jó karban vagyok, de erre nem lehet felkészülni. Az első nap után alig álltam az ólommá nehezedett lábaimon. Ma valaki megnyugtatott, hogy pár hét alatt hozzászokik a lábad, és akkor már meg sem érzed. 

 Azt el kell fogadni, hogy az otthonsütés idealizált képét némileg lerombolja a termelésből adódó hajtás. Itt már nem esnek hasra a cukrászok, ha szépen sikerült a piskóta, és a mázat is szépen húztad meg. Ők már valószínűleg tízezredszerre csinálják. És persze itt is azoktól lehet a legtöbbet tanulni, akik maguk is még csak tanulók, de már gyakorlottabbak, mint te. Van egy jó hírem a cukrász ambíciókat dédelgetőknek: kb 1 óra alatt úgy érzed, hogy mindig is ezt csináltad és mindig is itt dolgoztál. Nem lehet nem felvenni a ritmust, mert akkor ez az egész tévedés, és csak kínszenvedés lesz. Mindig a szintednek megfelelő feladatokat kapsz, de azzal el is vagy, mint kisgyerek a lábujjaival. Sorba szedem én milyen feladatokat kaptam az első 3 napban: 

- pultozás (a már elkészült süteményeket nyitás előtt felszeletelni, kidíszíteni, fóliázni és tálcára tenni)

- piskóta massza készítés (ismerkedés az univerzális robotgéppel, ami úgy néz ki, mint valami Star Trek díszlet még a múlt századból)

- színezett marcipán készítése (az ételfesték nagyon fog. nagyon)

- márványozás (Eszterházy szelet díszítése)

- marcipángolyó, kókuszgolyó készítés (itt inkább az arányok megismerése fontos és az újrahasznosítás)

- mázazás (ez nagyon jó, minden tiszta csoki lesz)

- egyéb díszítő utómunkák 

Van ebben az egész ipari munkában valami ambivalens. Kezdő vagy, körülötted mindenki pörög, és látszólag lélek nélkül is működik a dolog. Közben meg az téged is doppingol, amikor kezdesz valamit már a kisujjadból kirázni. Törékeny az egyensúly, ezt érzem. És persze miért ne élne itt is az örök érvényű szabály: az újonc takarít. Az edények mosogatására van külön ember, de azon a két napon, amikor nem jön, ezt okosba kell megoldani. Nekem persze hatalmas élmény volt tegnap egy egész napi termelés szennyesét elmosni, de ezen mindenki átesik. Arra pedig kiváló élmény, hogy megköveteld és tiszteld a rendet magad körül, mint ahogy a másik munkáját is. Folyt. köv :)

Cukormentes, mégis édes. Mi az? 

A találós kérdést kiegészíteném azzal, hogy liszt és tojás sincs benne. És mégis működik! Én csak mindenmentes sütinek hívom. Nincs sok macera vele, és tényleg ízletes, ha valaki szereti a tömény ízeket. De ami még fontosabb: gluténérzékenyek is fogyaszthatják, sőt tejcukor érzékenyek, valamint a paleo és a vegán táplálkozás hívei is. Valószínűleg sosem készítettem volna ilyen édességet, ha a nővérem nem áll át április környékén a vegán konyhára. Ez annyit jelent, hogy semmilyen állati eredetű ételt nem fogyaszthatott; a húson kívül a tejtermékek és a tojás is lekerültek a listáról. Így azért viszonylag nehéz édességben gondolkodni, a születésnapjára viszont mindenképpen szerettem volna valamilyen tortával előrukkolni. Bár a nővérem azóta engedett az étrendjén, ez a süti többször is elkészült. Azért szeretném megosztani ezt a receptet Veletek a blogon, mert rengetegen küzdenek valamilyen étel allergiával, vagy érzékenyek a hagyományos összetevőkre. A nővérem szülinapján nagy sikere volt! 

Ebben a süteményben a zsiradékot a kókuszolajból nyerjük. Nagyobb piacokon, vagy keleti boltokban könnyedén hozzá lehet jutni. Egy tanács: mint mindenből, ebből is olcsóbb, ha a nagyobb kiszerelést választjuk. Bátran meg lehet venni, mert elég hosszú ideig eláll. Bár olajnak hívják, abszolút szilárd állagú (inkább nevezném kókuszzsírnak). Használat előtt forró vízbe kell állítani, és meg kell várni, amíg felolvad, és cseppfolyóssá válik. Ezt érdemes egy 15-20 perccel azelőtt megtenni, hogy nekiállunk sütni, hogy mire összeállítjuk a tésztát, lehessen vele dolgozni. Pár szó a datolyáról: őt tényleg bármilyen nagyobb boltból be lehet szerezni. A lényeg, hogy mag nélkülit vegyünk, vagy ha nem találunk olyat, a netto súlyából vonjuk le gondolatban azok tömegét. Nagyon fura kis gyümölcs ez a datolya, mert ugye mi már aszalt állapotban találkozunk vele általában, és a méretéhez képest a magja elképesztően nagy. Kb olyasmi, mint az avokádónak a magja. Mikor megszereztük, akkor egy nagy késsel érdemes apróbb darabokra összevagdosni. Én nem szoktam beáztatni, ahogy a mazsolát szokás, de hallottam már erről a módszerről is. A datolya gyümölcscukor tartalma elég magas, és emiatt ragad is rendesen. Ezért nem kell a sütibe egyéb édesítőszer. És akkor most elárulok egy titkot. Mikor először készítettem ezt a tortát, akkor egyáltalán nem számoltam vele, hogy a datolya húsa jó vastag, és hogy ez nem fog tetszeni az aprítónak. Szépen belepakoltam, aztán elindítottam. Kb. 3 másodperc múlva leégett a motor, mert nem tudott elbánni a vastag, ragadós egész kis datolyákkal. Jó, persze nem volt egy nagy teljesítményű motor, valami teleshopos cucc volt, de ezt meg lehetett volna előzni az elő aprítással. Datolya-én 1:0. Amikor legközelebb sütöttem, már egyáltalán nem vettem igénybe a robotgép segítségét, hanem szépen késsel vagdostam össze. Ahogy a mandulát is. Ha kaptok eleve daráltat, akkor az a legjobb. Ha nem, akkor két lehetőség is van: vagy otthon ledaráljátok, vagy késsel durvára aprítjátok. Én mind a kétféleképpen elkészítettem, és tökéletesen működött így is, meg úgy is. Amúgy is szeretem a rusztikus dolgokat, annál pedig nincsen jobb, amikor egy nagyobb manduladarab roppan a szánkban. Aztán szitálhatjuk a kakaóport. Mi maradt ki? Ja igen, a gyümölcs. Ha szezonja van, akkor frisset használjunk persze, és gyakorlatilag bármilyen piros gyümölccsel működik. Én a savanykásabbakat ajánlom (áfonya, szeder, ribizli), mert ezek ellensúlyozzák a datolya édességét. De működik málnával, vagy eperrel is. Ha mélyhűtött gyümölccsel dolgoztok, ahogy tavasszal én is, akkor időben engedjétek ki, és a levét egészen nyugodtan öntsétek a masszához. Nem fogja eláztatni, csak krémesebb lesz tőle és ízesebb.

 

Amikor minden hozzávalót a megfelelő állapotban egymáshoz öntöttetek, akkor robotgép segítségével (alacsony fokozaton), de mégjobb ha botmixerrel (mert az egyben pépesíti is) viszonylag homogén masszát kell belőle csinálni. Nem lesz sima, selymes, közel sem. Az állaga a kókuszgolyóhoz lesz hasonló, szinte szilárd, kézzel formázható. Kanál segítségével bele kell egyengetni egy kerek sütőformába. Ha kisebb a forma, akkor vastagabb lesz a fala, ha szélesebb, akkor jobban szét lehet teríteni. Lehet vele gyurmázni, engedi.  160-170 fokon süssük kb 30 percig. Vigyázat, sötét színű, ezért nem látszik, ha megég. Mivel minden hozzávalója nyersen is fogyasztható, csak annyira kell megsütni, hogy kicsit jobban megszilárduljon és torta állagot kapjon. Akkor a legjobb, ha kívül keményebb, belül lágy. Mikor kész, akkor a tetejére a mézből, kakaóporból és kókuszolajból mázat készítünk. Ezt folyamatosan tessék kóstolni, mert a kakaópor eléggé tömény, ugyanakkor nem édes, és ki kell kísérletezni, hogy mikor lesz pont jó az édessége. A kókuszolaj miatt csak lassan dermed meg, szóval érdemes a már kihűlt tortára kenni, hogy utána hűtőszekrénybe lehessen tenni, ahol meg tud dermedni. Én sok gyümölccsel és mandulaforgáccsal a tetején szoktam tálalni. Na meg persze egy nagy adag zsíros tejszínhabot is el tudok mellé képzelni - persze akkor már borul az egész vegán koncepció :)

Erre a receptre itt leltem rá: http://pocakpanna.blogspot.hu/2011/08/vegan-afonyas-csokolade-torta-paleo.html Van ott még sok más hasznos recept is :) 

Vegán áfonyás-csokis torta

Hozzávalók a tésztához: 

 - 5 dkg dió/mandula

- 15 dkg datolya

- 5 ek kakaópor

- 1 tk fahéj

- 3 ek kókusz olaj

- 15 dkg áfonya/szeder/málna stb.

Hozzávalók a csokimázhoz:

- 20 g kókuszolaj

- 20 g kakaópor

- 10g méz

Díszítés 

- 15 dkg gyümölcs (olyan, ami a tésztába ment)

- mandulaforgács

 Az ezerarcú alma

 Jöjjön elsőnek a két örök kedvencem: az alma és az omlós vajas tészta találkozása. 

Most bevallok valamit: nem szeretem az édességet. Mármint a klasszikus értelembe vett édességeket: csokit csokival, tortákat, habos süteményeket. Engem a tészta érdekel: kelt, leveles, omlós. És ha már kell közte, vagy rajta lenni valaminek, az se csoki legyen, hanem valami gyümölcs - lehetőleg olyan, amihez passzol a fahéj. Eme elvárások tökéletes ötvözete az almás-rácsos sütemény. Legyen sütve tepsiben, vagy tortaformában, teljesen mindegy, Nem a klasszikus almáspite jelleg, de ahány ház, annyi szokás. 

Azt se mondanám, hogy mindig ugyanazt a receptet készítem el a tésztához, de ha azt sütném, akkor sem lenne mindig egyforma. Az első tippem, a vajas-omlós tésztához a zsiradék, vagyis a vaj hozzáadása a liszthez. Ami fontos, hogy hideg legyen a vaj (tényleg akkor vegyük ki) én pedig sajtreszelőn szoktam lereszelni. Ezután már gyerekjáték gyorsan elegyengetni a liszttel, és nem kell a nagyobb vajdarabokkal küzdeni. Én mindig fél órára beteszem a hűtőbe, mielőtt elkezdem nyújtani, de ez csak a minimum, bent lehet felejteni akár egy napra is. Általában ehhez a tésztához csak egy tojássárgáját szoktam tenni, az összetartja, mivel a sárgában lévő lecitin kiválóan köti meg a zsírt. Azt is elárulom, hogy elő szoktam sütni a tésztaalapot, hogy ne nedvesítse át a töltelék - ez általában alacsony hőfokon tíz perc. És előtte persze mindig megszurkálom villával a szegény párát.

Ebbe a sütibe a tölteléket szinte készre kell főzni a platnin. Szóval konkrétan tűzforró lesz, mikor elkészül, ilyen melegen viszont tilos tölteni vele. Lehet, hogy ez másoknak alapvetés, de nekem már ment tönkre karácsonyi beiglim, mert nem bírtam kivárni, amíg a leforrázott mák kihűl. Szóval a szobahőmérsékletű tölteték a nyers tészta barátja, főleg a vajasé - mivel a magas zsírtartalma miatt hamar szét tud mállani. Én nem szeretem az alma kompótot (vagyis azt, amikor darabos almával dolgozunk, és mazsolával, cukorral kompótot főzünk), ezért mindig reszelt almával dolgozom, ami viszont rengetek levet ereszt. Anyukámtól tanultam, hogy ilyenkor nem kell ám őrült gyorsan leönteni a levét, hanem be lehet sűríteni főznivaló pudingporral. Ez tényleg mindig beválik. Abszolút semmi köze az állagnak a pudinghoz, és mivel nem pudingot készítünk, olyan funkciója van kb, mint a keményítőnek, amikor főzünk. Ennek a sütinek a tölteléke úgy készül, hogy a cukorból karamellt készítünk, amiben feloldjuk a vajat. Erre jöhet a reszelt alma, citromlé, és a pudingpor. Összefőzzük, majd kihűtjük. Én általában megkenem jó kis baracklekvárral a tésztalapot, mielőtt rámerném a kihűlt tölteléket. Ez a süti rácsos, szóval mikor megvolt a játék az elősütéssel, és rákerült az almaszósz, utána jöhet a rácsozás. Én sosem találom el, mennyi tésztát kell félre tenni a rácsokhoz, hol többet, hol kevesebbet csípek le. Sebaj, majd a rutin, meg az évek. Az viszont holtbiztos tipp, hogy a rácsokat a tésztalaphoz tojássárgájával lehet oda ragasztani. Ahhoz pedig, hogy szép fényes legyen, a kész feltétet szintén tojássárgájával kenem le, amibe egy icipici kis tejet is öntök. Igenám, de nekem korábban mindenre ráégett a letojásozott réteg! Még a közelébe sem ért a sütemény a készre süléshez, amikor már szénné égett a teteje. Megoldás: mikor letojásoztam a pitét, beolajozott (!!!) alufóliával fedem le, hogy ne ragadjon hozzá, viszont alatta abszolút nem ég meg. Tapasztalatom szerint elég kb 10-15 perccel a készre sült állapot előtt levenni a fóliát, annyi idő alatt megpirul szépen. 

Nekem sajnos olyan gázsütőm van, ami csak alul süt, de ott nagyon. Amikor beköltöztünk a házba, kb tíz tepsi süteményt dobtam ki, mert elszenesedett állapotban került elő. Mára kitapasztaltam, hogy hány fokon (milyen lángon), milyen edényben, melyik rácson süssek. Azt biztosan állíthatom, hogy a szilikonos sütőpapír mindig megment, én van, hogy duplán is kibélelem vele a tepsit. A másik, amiben semmi nem ég oda, a képen látható kerámia forma - ő az új szerelmem, amit az állandó szerelmemtől kaptam születésnapomra. Visszatérve a süteményre: őt alacsony hőfokon, kb 160 fokon kell sütni lassan, egy órán át. A legjobb, ha teljesen kihűlve kóstoljuk, sőt, ha áll egy éjszakát a hűtőben, akkor az igazán fenséges. És persze aki szereti, vanília fagyit fogyasszon mellé - én kihagyom :) 

Rácsos-almás pitetorta recept:

Hozzávalók a tésztához:
- 40 dkg finomliszt
- 20 dkg vaj
- 5 dkg porcukor
- 1 tojássárgája
- 1 dl tejföl
- 2 dkg élesztő (én porélesztőt szoktam )
- 1 csipet só

Hozzávalók az alma töltelékhez:

- 1 kg alma
- 1 citrom
- 20 dkg kristálycukor
- 10 dkg vaj
- 1 csom. vaníliás pudingpor
- fahéj
- sárgabaracklekvár 

Kedves Emberkék! 

Régóta foglalkoztat egy blog gondolata, de megmondom őszintén, lusta egy fajta vagyok én ehhez. Meg egyébként is, már megvannak azok a csatornák, ahol a mérhetetlen információéhségemet kiélhetem. Most mégis létrehoztam ezt a kis oldalt, az ok pedig a nevéből is sejthető: cukrász leszek. 

Nem gondolom, hogy ez még senki mással nem történt meg a világegyetemben, ugyanakkor nekem mégis fordulópontnak számít. A szerény 25 évemmel van már mögöttem egy egyetem, egy szakma és abban a szakmában eltöltött 3,5 év - most viszont úgy döntöttem, mindezt magam mögött hagyva nulláról kezdek mindent. Aki ismer, tudja, benne van a pakliban, hogy még van előttem egy-két újrakezdés, de engem kifejezetten ez a változatosság gyönyörködtet. Nem mintha a cukrászkodásba most vágtam volna bele először, hiszen pont idén 10 éve, hogy aktívan előfordulok a sütő környékén. Apai nagymamám édesipari nagyasszony volt, és bár én már csak kevés ideig élvezhettem a sütemény remekeit, a sütés-főzés iránti szenvedélyt belém oltotta. Korábban már közzétettem a Facebookon a nagyi által kézzel írt, nagy becsben tartott csaknem 80 éves szakácskönyvet, amelyben a régi családi sütemények receptjeinek tucatjai szerepelnek. 

És ha már ennyit beszélek róla, nevén is nevezem a nagyit: Gregorits Jakabné, született Unger Vilma. Inspirációból tehát nem voltam/vagyok híján, sőt, a leendő célok között szerepel ezeknek a régi recepteknek a felújítása. Ha néha nehezemre is esik kiolvasni a gyöngybetűket, kézbe venni mindig öröm a két szakácskönyvet - egyik egyébként határidőnapló, másik szótárfüzet lett volna, ha rendeltetésének megfelelően használják.

Azt szeretném, ha ezen a blogon keresztül be tudnám mutatni miből lesz a cserebogár, vagyis, hogy mennyire nehéz-könnyű-érdekes ezt a szakmát kitanulni, milyen tapasztalatokat szerzek, és én mit tudok ehhez hozzátenni. Elő fognak fordulni az oldalon receptek fotókkal, amikben megosztom majd a kis trükkjeimet, meg azt is, hogy mit rontok mindig el :)