2014. augusztus 24., vasárnap


Szilvakrémes-pisztáciás pohárkrém


Ültem itt a Fonyódi házunk teraszán és megcsapott az ősz illata. Ahogy fúj a szél, ahogy süt a nap, így augusztus végén már egész más. Nincs ezen mit keseregni, nekem például az ősz a kedvenc évszakom. Ez a hangulat ihlette ezt a tényleg pofon egyszerű desszertet, aminek a színei engem nagyon emlékeztet a majd lehulló avar színeire.



A mascarpónét a joghurttal és a mézzel robotgéppel, alacsony fokozaton keverjük ki, majd amikor már homogén, kapcsoljunk pár másodpercre magasabb fokozatra, hogy habosodjon kissé. A szilvából tegyük félre kb tíz szemet a díszítéshez, a többit mossuk meg, magozzuk ki. Tegyük egy lábasba a cukorral és a vízzel, és lassú tűzön forraljuk fel, majd főzzuk teljesen szét a gyümcsölcsöt. Még melegen turmixoljuk le az egészet. 



A pisztáciát pucoljuk meg, vágjuk durva darabokra és egy száraz serpenyőben pirítsuk kicsit meg. Bármilyen pohárban tálalhatjuk a desszertet, a lényeg, hogy ne legyen túl magas, viszont széles legyen a szája. Hogy szépen sikerüljön a rétegezés, a krémet szedjük egy sima csöves nyomózsákba, és körkörösen haladva nyomjunk ki az aljára egy kevés krémet. Most jöhet a szilvakrém, majd a félre tett, felkockázott szilvadarabok, és egy kevés pisztácia. Most jöhet még egy réteg, ugyanígy, a tetejét pedig szépen díszítsük meg a maradék pisztácia és szilvadarabokkal. Akár egy fahéjas forralt bor mellé is el tudnám képzelni hidegebb napokon, addig pedig a nyár utolsó napsugarai mellett sem rossz elkanalazni.

Szilvakrémes-pisztáciás pohárkrém:

• 0,5 kg szilva (plusz tíz szem a díszítéshez)

• 15 dkg cukor

• 2 dl víz

• 25 dkg mascarpone

• 2 dl zsíros joghurt

• 2 evőkanál méz

• 10 dkg pisztácia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése