2014. február 17., hétfő

Szalagos celebritások 

Azt hiszem az elmúlt másfél hétben elég jól körül jártuk ezt a farsangi fánk témát, ezek a szépségek szerepeltek a sajtóban, közösségi médiában, aminek viszont még a reflektorfénynél is jobban örültem, az a Ti lelkesedésetek! Annyi visszajelzést kaptam, hogy a videó után kedvet kaptatok és nekiálltatok közösen, gyerekekkel, vagy egyénileg, hogy egész meghatódtam. Ami szintén nagyon jól esik, hogy mióta létrehoztam a közösségi oldalát is a blognak, több olyan levelet kaptam, hogy szeretnétek, ha ezt vagy azt az édességet elkészíteném, mert már régen ki akartátok próbálni, vagy kellene egy jó recept. 

Úgyhogy FIGYELEM! 
Ezentúl minden héten tartok egy szavazást a Facebook oldalon ahol majd beírhatjátok a kívánságlistátokat, mit szeretnétek ha azon a héten szerepelne a blogban. Szeretném, ha mindenkire sor kerülne,  úgyhogy azokat a kéréseket is elteszem, amik később fognak debütálni.

Ehhez kapcsolódóan pedig egy JÁTÉKOT is meghirdetek. Ha beküldötök magatokról egy fotót, amin valamelyik receptemet éppen elkészítitek, akkor közösen megsütöm veletek a kedvenc édességeteket, ami felkerül a blogra. Aztán persze haza is viszitek az alkotásokat :) 


Egész elkalandoztam, úgyhogy térjünk vissza a fánkokhoz. Mikor a Magyar Nemzet Online-nak készítettük a videót a feladat az volt, hogy egy tradicionális, és egy kevésbé hagyományos farsangi édesség készüljön. A szalagos fánkot mindenki ismeri, talán naponta veszünk is a boltban, mégis kevesen állnak neki otthon elkészíteni. Pedig olcsó, gyors, és elég lenyűgöző :)  Először egy deciliter langyos tejben egy kiskanál cukorral az élesztőt fel kell futtatni (ez körülbelül 5-10 perc). Ezt a tálba szitált liszt közepébe kell önteni, kicsit elkeverni, aztán a többi hozzávalóval el kell kezdeni gyúrni. A folyadékot apránként kell adagolni, mert a liszt sikértartalmától függ mennyit vesz fel, nem szabad eláztatni. Több lisztet sem kell adni hozzá, akkor sem ha ragad, mert a dagasztás végére, amikor szép, fényes és hólyagos a tészta, el fog válni az edény falától. Utána letakarjuk, és meleg helyen kétszeresére kelesztjük (kb fél óra). Ezután jön a szaggatás. A nyers fánkot sütés előtt még tíz percig pihentetjük. Az olajnak kellően forrónak kell lennie, sütés előtt úgy tesztelhetjük le, hogy egy kis darabka tésztát dobjunk az olajba. Ha feljön, és körülötte rögtön sercegni kezd az olaj, akkor már elég forró. Amikor a fánk mind a két fele szép piros, ki is vehetjük, majd egy papírtörlővel itassuk le a felesleges olajat. 

Hozzávalók: 


  • 60 dkg liszt
  • 4 dkg friss élesztő 
  • 1 tk + 3 ek cukor
  • kb 4,4 dl langyos tej
  • 4 tojássárgája 
  • 1 kk só
  • 1 cs vaníliás cukor
  • 1 ek rum 
  • olaj a sütéshez 
  • lekvár a töltéshez
 
Ha pedig valami kicsit különlegesebbel akarunk előrukkolni, süssük meg Spanyolország kedvenc édességét, a Churrost.  Bár nem hasonlít semmiben a hagyományos fánktésztához, valójában ez is fánk. Öntsük a vajat, vizet, sót és cukrot egy lábasba, majd forraljuk fel. Ha forr, szitáljuk rá a lisztet, és kicsit reszteljük, azaz pirítsuk a masszát. Utána vegyük le a tűzről, hagyjuk, hogy kicsit kihűljön, mielőtt beleütjük a tojásokat. Ha túl forró, akkor megsülnek benne a tojások, ezért kell hűteni. Utána jöhet egy kis vaníliaaroma, és szépen összedolgozzuk a tésztát. Majd egy csillagcsöves nyomózsákba töltjük, és tíz centi hosszú rudakat nyomunk bele egyenesen a forró olajba. Esetleg egy ollót is odakészíthetünk, hogy könnyebben el tudjuk vágni. Még forrón fahéjas porcukorba forgatjuk és csokiba mártogatjuk.
Hozzávalók: 
  • 2,5 dl víz
  • 2 ek cukor 
  • csipet só
  • 8 dkg vaj
  • 15 dkg liszt
  • 2 tojás
  • fél tk vanília kivonat
  • olaj a sütéshez
  • fahéjas cukor a hempergetéshez
Ne feledjétek a játékot, és ha bármi kérdésetek van, a gregorits.nora@gmail.com-ra is írhattok :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése