2014. február 13., csütörtök

Tejfölösszájúak klubja 


Persze nem az életkoromra utalok a címben, hanem a szó szoros értelmére. Tényleg imádjuk a tejfölt itthon (és ebbe a két cicát is beleértem). Viszont azt kevesen tudják, hogy milyen finom süteményeket lehet vele készíteni. Egy átlagos piskótát is fel tud dobni, mert a könnyen kiszáradó állag helyett nedves, és rugalmas tésztát kapunk. Azt viszont még én sem gondoltam volna, hogy csokitortában is ilyen jól működik. A legjobb süteményeket egyébként az alkalom szüli, nálunk fel kellett használni mindent, ami a hűtőben volt, ugyanis elköltöztünk. És éppen csak tojás, liszt, kakaó, tejföl maradt a frigóban, meg egy jó fél kiló eper a mélyhűtőben. 


És azt írtam már, hogy milyen gyorsan kész van? Mert igen. A tejfölt a tojással, a tejföllel és cukorral (esetleg kis vaníliás cukorral) habverővel habosra keverem. A lisztet tálba szitálom, hozzáadom a kakaóport, a szódabikarbónát, és felaprított csokit. A száraz és a nedves keveréket egyesítem, és egy sütőpapírral kibélelt tortaformába egyengetem. Tűpróbáig kell sütni, ez olyan 30-40 perc közepesen meleg sütőben, de vigyázzunk, ne szárítsuk ki, mert akkor semmi értelme a tejfölnek. 


Ha kész, maradhat a sütőben, ott hüldögéljen. A lekvárhoz zúdítsuk bele egy lábasba az epret, öntsünk alá 1-1,5 dl vizet, egy fél dl whisky-t, kb 3 evőkanál cukrot (de ennél lehet jóval több is, ki, mennyire szereti édesen) és főzzük össze. Ha forr, vegyük lejjebb és 1-2 kiskanál keményítővel besűrítjük kicsit (előtte egy bögrében a keményítőre merjünk pár kanál lekvárt, és azt öntsük az egész masszához, hogy ne legyen csomós). Ha kész, csak annyit várjunk, hogy ne legyen tűz forró, aztán be is tölthetjük vele a tortát. 


A tetejére vízgőz fölött olvasszunk fel egy tábla csokoládét, adjunk hozzá 1-2 dl tejszínt, vagy tejet, és egy kis kocka vajat. Úgy ahogy van öntsük le vele a tortát. Ez eléggé folyik, úgyhogy vissza is csatolhatjuk rá a formát, és úgy menjen rá a csokiöntet. Ha szilárd, akkor csatoljuk le, és már ehetjük is. És ehhez most kivételesen nem vertem tejszínhabot :)



 Tejfölös csokitorta házi eperlekvárral:

  • 35 dkg tejföl
  • 4 tojás
  • 20 dkg cukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 25 dkg liszt
  • 5 dkg kakaópor
  • 5 dkg étcsokoládé
  • 1/4 teáskanál szódabikarbóna
  • fél kg eper (friss-mélyhűtött)
  • 3-4 kanál cukor
  • 1-2 kiskanál keményítő
  • fél dl whisky
  • 1-1,5 dl víz 
  • 1 tábla étcsokoládé
  • 1-1,5 dl tejszín
  • 3 dkg vaj   




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése