2014. március 3., hétfő


Nagyapám 90. születésnapjára 


Én szeretek ünnepelni. Szeretek meglepni. Ez az egész cukrászat, és valahol az egész vendéglátás arról szól (vagy arról kellene szólnia), hogy ténylegesen vendégül látod a másikat, de legalábbis megkínálod valami jóval, ami szívből készült. És bár tudom, hogy sokaknak ez túl patetikusnak tűnik, láttam én már olyan kávézót, cukrászdát, ahol ez valóban így is működött. Nálam pedig feltétel nélkül így.



A családom elég nagy része januári, de legalábbis téli születésű (én persze nem!). Ennek ellenére nincsenek heti váltásban nagy ünneplések, rossz időpont, egy bizonyos kor felett már minek és ehhez hasonló kifogások miatt. Én meg már nem erőltetem. Az anyai nagypapám, aki egyébként szökőévben született február 29-én, viszont most töltötte be a 90. évét. Ez az esemény pedig szépen összehozta a családot, hogy felköszöntsük a papát ezen a kerek évfordulón. A főételek anyukámra, míg a desszert feladata rám hárult. Édes teher, szó szerint :) 

 

 Nem gondolkodtam túl a dolgot, valami gyümölcsöset, könnyűt és nem túl édeset szerettem volna - ezek voltak amúgy is a kívánalmak. Ezért esett a választásom egy régi klasszikusra, a tejszínes-gyümölcsös túrótortára. Bármilyen gyümölccsel el lehet készíteni (főleg piros, savanykás termésűvel), én most ribizlit használtam. 


Nem ez a legolcsóbb édesség, viszont tényleg finom. Nem nevezném bonyolultnak, inkább kicsit munkásnak. A krémnek jól ki kell dermednie, úgyhogy előző este a legjobb elkészíteni. Először a piskótát sütjük meg. Kicsit masszívabb a tésztája, mint a hagyományos piskótának, de kell is, mert a krém jól átjárja, és nem szabad hogy elázzon. A tojások sárgáját a cukorral keverjük habosra, majd adjuk hozzá az olvasztott vajat. A fehérjét verjük habbá. A lisztet szitáljuk tálba a sütőporral együtt.
A tojásos keverékhez adjuk a lisztet, végül forgassuk bele a fehérjét, aztán egy 26 centis, sütőpapírral kibélelt tortaformába egyengessük el. Tűpróbáig süssük. 


A túrót 15 dkg cukorral és citromlével keverjük ki. A gyümölcsöt rakjuk szűrőbe és 5 dkg porcukorral keverjük el. A zselatint közben áztassuk be hideg vízbe, majd melegítsük fel. A túrós keverékhez adjunk hozzá 4 dl habtejszínt, és keverjük el, majd öntsük hozzá a zselatint. Tegyük hidegre a krémet, de figyeljük, ha már kezdi meghúzni a zselatin, akkor vegyük ki és forgassunk bele 2 dl kemény habbá vert tejszínt. Akkor a keverék felét keverjük el a porcukros gyümölccsel, a másikat meg tegyük félre. 


A kihűlt piskótát vágjuk ketté, és az alsó lapot tegyük vissza a kapcsos tortaformába. rétegezzük rá először a ribizlis krémet, majd jöhet rá a sima túrós. Az ujjunkkal kicsit keverjük fel az alját, attól lesz szép márványos. Majd fedjük le a felső piskóta lappal, és tegyük be egy éjszakára, de minimum 3 órára a hűtőbe. Másnap verjünk fel habbá 2 dl tejszínt, azzal burkoljuk a tortánkat. Díszítésnek pár szem gyümölcs (de ne mélyhűtött, mert az levet enged), és/vagy cukorgyöngy. Ennek a tortának kétség kívül a rajta lévő számgyertyák adták a különlegességet. Reméljük, ugyanígy készülhetünk a századik születésnapra is!



Tejszínes-ribizlis túrótorta
  • 3 tojás
  • 15 dkg cukor
  • 7,5 dkg vaj 
  • 14 dkg liszt
  • fél teáskanál sütőpor
  • fél kg túró
  • 4 dl+2dl+2dl habtejszín
  • 15 dkg kristálycukor
  • 5 dkg porcukor
  • 30 dkg ribizli 
  • 1 citrom leve
  • 4 lap zselatin 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése