2014. március 7., péntek

Nagymamám receptjei 

Még a legeslegelső, itt elérhető intro jellegű bejegyzésemben utaltam a család cukrász gyökereire, amit azt hiszem egy személyben az apai nagymamám testesített meg. A már korábban bemutatott, eredetileg határidőnaplónak készült, de általa kézzel írt szakácskönyvvé vált füzet számos csodás receptet rejt. Ritkán nyúlok hozzá mégis, talán kerülni akarom az összehasonlítást. Pár napja viszont elfogott valami hihetetlen nosztalgia ennek a kakaós lepénynek az íze és illata iránt, amit anyukám, és az anyai nagymamám is sokat készített egy időben. Több széljegyzet, kiegészítés is díszíti az eredeti feljegyzést, ki, hogy szokta sütni, egyéni praktikák, stb. Azt már az elején elhatároztam, hogy családi receptet nem adok ki, ezúttal pusztán némi vizuális élvezetet kívánok nyújtani így pénteken, a hétvége közeledtével. Ellenben aki nálunk jár, szeretettel kap belőle, és ő is kicsit a gyerekkorba repülhet általa. 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése